Egy csepp remény

- Milyen papírok?
Kérdezi, csak úgy, teljesen feleslegesen, hiszen a tekintete rögtön az asztalon rendbe rakott kupcara téved, és azt is látta, hogyan szedegeti ezeket ázottan a nő a ház mellett. Nyomnak jó, amin elindulhat.
- A saját életeddel úgy játszol, ahogy akarsz, de nem vagy egyedül.
Sziszegi idegesen, miközben már az asztalnál áll, hogy átkapozza a kupacot. A tetjén számlák, hamar látja, hogy a legközönségesebb mind, ám ami alatta jön, azon megakad a szeme. Homoki Szilvia. Persze okos a fiú, olyan, mintha csupán néhány érdekes cikket vágott volna ki, de időrendben van, néhány rész bekarikázva... Pontosan követve az utóbbi idők eseményeit. Vajon Seren tudja már, Hogy Szilviát a múlt éjjel brutálisan meggyilkolták, miután bebizonyosodott róla, hogy áruló? Kellemetlen. Az pedig még kellemetlenebb, hogy a cikkekből és feljegyzésekből nyilvánvalóan kiderül, hogy Keith úrfi tartotta vele a kapcsolatot. Nem nehz rájönni, hogy ez mit jelent... De igyeszik leplezni örömét, hogy megtalálta, amiért jött. Most már igaz a gyanú, hogy a férfi nem teljes odaadással szolgálja a sötét oldalt. Jó volna még megtudni, mióta, kinek és hogyan segített, de ez kissé összetettebb feladat lenne, nem várhatja el ettől a fruskától hogy a továbbiakban segít neki.
Félrelöki az iratokat, mintha egyáltalán nem lennének érdekesek, pedig azok, de hüyén venné ki magát, ha eltenné őket. Visszasétál a székéhez és lerogy rá. Most jön az a hadművelet, hogy lehetőleg gyorsan és feltűnésmentesen közeledjen a lányhoz, kiélje magát vele aztán felkészüljön Seren Keith lefegyverzésére. A szakvezetés egy veritaserumos kifaggatást vár el, de ha az nem sikerül, egyszerűen elteszi az élők sorából, azzal nem lehet melléfogni.
- Nem alszol eleget... Látszik a szemeden.
Mondja lassan, persze fakó hangon, hogy ne tűnjön aggódásnak, csak valami ténymegállapítás-félének. A keze tétován elindul a lány felé, aztán visszahúzza, és inkább az ablakot verő esőt kezi bámulni.
- Még nem is köszöntem meg, hogy, segítesz. Yvyval...
Lassan, mint aki zavarban van, mert a férfi nem szeret ilyeneket mondani, állítólag...

- Csak ezek. - vonta meg a vállát, mintha neki mindegy lett volna. Megállta, hogy visszafeleseljen, pedig igazán szívesen elmesélte volna, hogy a legnagyobb baja az eső meg a szél volt, de egy roggyant agyú Hámory-val sem találkozott, minden renden volt. Miközben Ren a papírokat nézegeti, a nő az ablak felé fordul, és kifelé bámul a viharba. Milyen furcsa, hogy legszívesebben kimenne kicsit, de ugye azt nem lehet. Ő pedig egyre jobban szabadulni vágyik.
Közben érzékeli, hogy a férfi visszasétál a székhez és leül. A megjegyzése kicsit váratlanul éri, így Seren felé fordul. Első reakciója alapja szerint most ő borítaná rá minden baját a férfire, hogy végre tudja, mi a baja, de mint annyi más esetben, most is bölcsebb dolog csöndben maradni.
- Majd a jövőben jobban igyekszem. - felelte fanyar mosollyal. Egyfelől, az sem volt biztos, lesz-e jövő, másfelől pedig a lakótársai sem könnyítették meg az életét, míg harmadrészről minden reggel bődületes fejfájással ébredt, hiszen továbbra is minden este úgy aludt el, hogy álomba sírta magát a bűntudat és a szomorúság miatt.
Hogy történt, nem tudta, de a férfi máris ott állt mellette, és úgy mondta a köszönetet. Kicsit megrettent a szokatlan érintéstől, de nem húzódott el. Az első baráti gesztus, András óta, így talán nem meglepő, hogy teste egy dundi könycseppel reagált a tényfelismerésre, melyet nagyon igyekezett nem kipislogni.
- Te is ezt tennéd a helyemben. - felelte, miután megtalálta a hangját. Igyekezett hátrább lépni, hogy növelje a távolságot kettejük között: nem volt szükségük arra, hogy az ő ostoba, szentimentális érzelmei bezavarjanak az első barátságos gesztusnál. A dolog szépséghibája csak az volt, hogy mögötte egy méretes könyvszekrény állt, így nem sikerült annyira hátra lépnie, mint szeretett volna.

Nagyon nem tetszik neki ez a helyzet. Egészen jó nő lenne, erre itt sír meg adja ezt a szenvedő állhatatos mártírt. Nincs kedve senki lelkét ápolni, az ilyesmitől egyszerűen elmegy a kedve és az egyikőjük számára sem lenne előnyös. Azért az álcáját nem dobja le, még egy kicsit játssza a félig-meddig megértő defektest, de belül már kezd egyre idegesebb lenni. Tudja, hogy Seren nem az a spanyol temperamentumú fickó és teljesen hidegen hagyják Tenshi problémái, aki viszont nemrég vesztette el az élettársát (látta is a robbanást, szép tüzijáték volt) és nem biztos, hogy kér az exéből. Persze Ádám mindig is nagy csábító volt, de inkább a saját testében, ami persze sokkal tetszetősebb, mint ey az agyagedény, amit most keleltt magára öltenie. Egyébként az ehhez hasonló lányokat ki nem állhatja, de egy alkalomra jó lesz...
Aki mer az nyer alapon úgy dönt, elintézi most ezt a témát. Tenshi úgyis ki van éhezve a törődésre, talán nem utasítja vissza. A legördülő könnycseppet tétován letörli, aztán hosszasan a lány szemébe néz, mint aki nagyon gondolkodik, hogy megtegye-e, végül óvatosan megcsókolja. Közben át is karolja a lányt, nem romantikából, egyszerűen csak nem akarja, hogy meglépjen.

Hiába igyekezett megtartani a távolságot, Ren semmibe vette az ő ilyen irányú törekvéseit, és még közelebb lépett. Tenshi magában elátkozta a férfi tusfürdőgyár összes dolgozóját, de hagyta, hogy a férfi letörölje a könnycseppet az arcáról. Sőt, mi több, engedelmesen hagyta magát megcsókolni is, bár tudta, nem kellene, de annyira ki volt éhezve ey kis törődére, hogy még a későbbi komplikációkkal együtt is jó üzletnek tűnt - sőt, a későbbi gubancok akkor épp eszébe sem jutottak. Ismerős volt, mégis más... nem is tudta hirtelen, ugyanazt a férfit csókolja-e, mint akivel diákkorában járt.

Homoki halott.
Tökös csaj volt, remekül tudtak együtt dolgozni, mintha olvasták volna a másik gondolatát, bár soha nem volt köztük semmi a munkakapcsolaton kívül, még a barátság is túlzás volna, megérintette a nő halála. Először Raziel, aztán Homoki, mindezt egy hét leforgása alatt…súlyos veszteségek. Nagyon kevesen maradtak…
Érezte, amikor megtört a bűbáj, hogyne érezte volna, de nem tudott menni. „Megbeszélésen” volt, a dolgok egyik legrizikósabb részén. Tökéletesen kellett alakítania, minden tekintetben, mentális falait pedig, amit az okklumenciával állított maga köré, még inkább megerősíteni – senki nem férkőzhet a gondolataihoz, különben halott ő is, Tenshiék is, Yvonne is, arról nem is beszélve, hogy az egész szervezet bukik.
Fogcsikorgatva várta, hogy szabadulhasson, majd megejtett egy bájmosolyt a vezetőre és erőltetve, hogy normális tempóban menjen, eljutott a hoppanálási vonalig. Onnantól kezdve szabad volt az út – a gondolatai között azonban egyre-másra jelentek meg a megcsonkított és megkínzott Tenshiről szóló változatos képek, a felrobbant ház romjai, Yvonne holtteste…nem fog odaérni időben, már megint…
Az utolsó pár métert már rohanva tette meg a házig. A kint tomboló szélremekül a kezére játszott, szinte gondolnia sem kellett rá, de az ajtó tárva-nyitva fogadta, ő pedig beviharzott a házba. Egy pillanatra megtorpant – elég furcsa volt találkozni a saját tükörképével, ahogy Tenshi szájában matat, ráadásul átölelve, ami kissé bonyolította a dolgát, bár nem okozott különösebb nehézséget - de nem kifejezetten dermedt le, erről a tényezőről nem volt hajlandó tudomást venni egyelőre..
A beáramló szelet felhasználva egy kézmozdulattal leválasztotta a pasast, aki a szemközti falnak csapódva találta meg végállomását a repülésben, majd valószínűleg lehanyatlott a padlóra.
Ha így történt, pillanatok alatt azon vehette magát észre – már ha nem vesztette el az eszméletét attól, hogy a falhoz vágták -, hogy valaki a tüdején térdel körülbelül nyolcvan kilóval és egy halántékra mért erős ütéssel biztosítja, hogy egy darabig ne keljen fel a padlóról.
Ahogy a fickó eszméletét vesztette, visszaváltozott eredeti alakjába. Mindig is remélte, hogy egyszer Horváthot ilyen helyzetben találja…remélhetőleg majd rohadtul fog neki fájni, ha felkel.

A férfi stílusa megváltozott, bár Tenshi gyanította, hogy az övé is más lett az évek alatt, mégis furcsa érzés volt. a karok egyre szorosabban húzták magukhoz, és érezte, hogy partnere egyre jobban nekilendül - vagyis lendülne, ha nem lépne közbe valami. A hirtelen csattanás és hirtelen valami erő lerántotta Rent róla, de olyan durván, hogy a nő térdre bukott a hirtelen rántástól. Ahogy fölemelte a fejét, két Seren Keith-t látott - az egyik épp most akarta pépesre verni a másik arcát. Tenshi reflexből ugrott oda, és húzta el Rent - vagyis azt, akinek most éppen olyan alakja volt.
- Biztos vagy benne, hogy segít, ha az öklöddel kiklopfolod a képét? - zihálta, mivel Rent mozgatni még nehezebb volt, mint Nonot. Ráküldött egy sóbálványátkot az eszméletlen fazonra a biztonság kedvéért, aztán nagy nehezen elérte, hogy Seren rá figyeljen. Már csak azt kellett ellenőriznie, valóban ő volt-e az.
- Hol csókoltál meg először? - vicces, hogy pont ez a kérdés jutott eszébe, tekintve, hogy az előbb még valaki más szájába suttogott olyan lelkesen, de nem válogathatott: olyan apróságot kellett keresnie, ami nem annyira fontos, amit csak Ren tudhat.

Főleg akkor nehéz mozgatni, ha ő maga nem akart menni, bár nem készült sorozatos bántalmazást alkalmazni a faszin, azért meglehetősen kellemes volt a tüdején térdepelni, főleg, mert tudta, jelen volt Homoki halálánál. Ha nem ő okozta...ennyire azért nem volt jól tájékozott a témában.
Csak akkor érzékelte igazán, hogy Tenshi is a szobában van, amikor kérdezgetni kezdte. Lemászott Horváthról, leküzdve a késztetést, hogy a művelet közben bele is rúgjon, majd újra Tenshi felé fordult.
- Nem segít, de tuti kiüti és baromi jól esik - válaszolt, rá se nézve, miközben Tenshi egy sóbálvány átokkal is megajándékozta a betolakodót.
Kicsit megzavarta a nő kérdése és valljuk be, nem volt túl szép dolog, de hosszú másodpercek után sem jutott eszébe a kért információ, úgyhogy előrukkolt valami mással.
- Arra már nem emlékszem, de azt tudom, hogy Reissner azt hazudta, megerőszakolt - válaszolta, miközben végigmérte Tenshit, aki láthatóan tökéletes egészségnek örvendett. - Bár ha ilyen jól elvoltatok, nem vagyok benne biztos, hogy ennyire kellett volna sietnem... - sóhajtotta, majd megkötözte Horváthot először csak simán, aztán egy székbe ültette és még ott is többször rögzítette, a pálcáját eltulajdonította és feloldotta a sóbálványátkot, valamint szórt rá egy stimulát, csak hogy felébredjen.
Amikor a pasas végre kinyitotta a szemeit, a képébe vigyorogva megpaskolta a vállát.
- Szép jó reggelt, Ádám. Hogy van a fejed? - érdeklődött, tökéletesen elfelejtkezve arról, hogy Tenshi ott állt mögötte.

Azért ez gáz, hogy annyira belemerült a csókba, hogy nem vette észre Seren közeledését. Be kell vallani, amennyire kiállhatatlan ez a lány, annyira jó vele szórakozni, vagy legalábbis jó lett volna, ha a valódi Keith nem toppan be váratlanul. Elvileg estig nem kellett volna hazaérnie - valaki hibázott, de hogy hol és mit, az talán már sosem derül ki. Ádám becsületére legyen mondva, hogy előrántja a pálcáját, de nincsen esélye használni, mert akármilyen szívós, Seren egy hirtelen ütéssel kiüti. A szorult helyzet realizálása azonban csak percek (órák? napok?) múlva történik, mikor valaki erőszakosan kirángatja a boldog tudatlanságból. Némi mocorgás után érzékeli, hogy a keze le van kötözve, és az ellenség épp farkasszemet néz vele. Nem válaszol, kérdés, hogy meddig fogja húzni, lehetőleg addig, míg megérkezik az erősítés, de ez most nem jó szitu, nagyon nem.

Jó, Rennek igaza volt. Egy betolakodót így kell elintézni - persze attól Tenshi nem örült jobban az erőszak tényének. Miután a másik pasas ideiglenesen parkolópályára került, megpróbálta leellenőrizni, vajon valóban Ren van ezúttal mellette. Ciki, de az első csók benne nem maradt meg - pedig Tenshinek ennyi év után is fickándozni kezdett a gyomra, ha rágondolt - de a másik információ amit kapott, helytálló volt. Csak bólintott, hogy "igen, a válasz helyes", de már nem járt nagy pirulás a megerőszakolós emlékkel. A nő évekkel ezelőtt lezárta magában a fejezetet, és mint az eset után jóval később kiderült: meg sem történt a dolog.
Seren következő megjegyzése meglepi, így védekező állásba kerül, és mint tudjuk, a legjobb védekezés a támadás, így bár kicsit kipirul az arca, mégis semleges arckifejezéssel feleli:
- Akkor ebben egyet értünk: ráértél volna. - a pirulás főleg annak szól, hogy menet közben rájön, az előző csókot nem Rentől kapta, akitől ezek szerint a továbbiakban nem is várhat semmi hasonlóra. Kár érte, nagy kár.
Végre véget ért az ő vallatása, így most az eszméletlen faszival foglalkozhattak: székbe ültetés, megkötözés, felébresztés és nem utolsó sorban, Tenshi végre megtudj, hogy Ádámnak hívják az illetőt. Végre valami új információ. A faggatás alatt feltett szándéka a háttérben maradni - csak akkor akar közbelépni, ha túlzottan elfajulnának a dolgok. Egyelőre azonban csak könnyed csevegés volt kilátásban.

Nem nagyon foglalkozott azzal, hogy esetleg Tenshi lelkét kellene pátyolgatnia az ügyben, ha nem tetszenek neki a módszerei, bemehet a konyhába vagy a hálószobába, ahol nem látja, mit művel a fickóval. Nem készült kegyetlenkedni, de valószínűleg már az betett a nőnek, hogy amolyan mugli fantasztikus akciófilmes bevonulót rendezett.
A pasas mellett guggolt, épp a köteleket rögzítette, amikor elhangzott Tenshi mondata, így nem láthatta a nő arcát.
- Bocs. Azt hittem, mire ideérek már csak darabjaiddal találkozom - váltott hirtelen komoly hangnemre és az arcára is kiült valamennyi ebből az aggodalomból, bár ezt Tenshi nem biztos hogy látta, a már említett pozícióból kifolyólag.
Felállt, elrendezte a kedves vendégüket majd várta, hogy felébredjen.
Mikor Csipkerózsika végre magához tért, Seren ismételten erősen küzdött a késztetéssel, hogy lerúgja a fél veséjét, ezért ilyen irányú vágyait inkább abban élte ki, hogy veritasérumot diktált a kicsit még kába férfibe, orrát-száját befogva, hogy kénytelen legyen lenyelni, ha újra levegőhöz szeretne jutni.
A pasas úgy döntött, nem válaszol a gunyoros kérdésre, úgyhogy Seren inkább nem is törte magát a különböző szellemességeken, hanem csöndben megvárta azt a néhány percet, amíg a szérum hat, hogy kérdezősködjön.
- Mi a neved? - nyitott, csak hogy biztos legyen, a szérum perfektül működik.
Ha igen, a következőkkel folytatta.
- Ott voltál Homoki halálánál? Tudod, ki okozta Homoki halálát? - Mindig legyünk tökéletesen pontosak, különben még a végén kijátssza a faggatózósdit, ami nem lenne kellemes.

Ő a maga részéről jobban díjazta volna a szócsatát vagy ha a fejét verik, azt is könnyebb elviselni - a veritaserum a lehető legveszélyesebb dolog volt, mert az egész szervezetet kiadta vele amiért valószínűleg azonnali hatállyal fogják kinyúvasztani. Amennyire tud, ellenáll, és prüszkölve igyekszik kiköpni a főzetet, de valamennyit kénytelen lenyelni - ez azonban kevesebb az eredeti adagnál, így a hatás is rövidebb lesz. Ha Seren figyelmen kívül hagyja ezt a tényt, eljöhet majd az az idő, mikor úgy fog hazudni, hogy a férfi még igaznak hiszi, amit mond. De ne szaladjunk előre, egyelőre még nagyon kiszolgáltatott helyzetben van, és teszi amit tennie kell: válaszol.
- Horváth Ádám Aladár.
Már most lenyelné a saját nyelvét, undorító az a második név, sose használta, de hát mégiscsak a neve, így kénytelen volt kimondani...
- Nem. Igen.
Válaszolja a legszűkszavúbban. Seren persze mindent ki fog szedni belőle, de csak fokozatosan, harapófogóval.

- Sajnálom. - feleli és ezúttal égő vörös lesz az arca. Nem gondolta, hogy Seren aggódik miatta - sőt, azt sem tudta, hogy veszélyben van. Áh, őrületes volt az egész, már azt sem tudta, hol áll a feje, kiben bízhat és kiben nem. Kicsit hátrább húzódott a vallatási helyszíntől, és az asztalnak dőlt, karjait keresztbe fonta. Szótlanul nézte a vallatást, és csak gúnyos kis fintorra jutalmazta Horváth második nevét. Onnantól viszont olyan téma felé terelődött a "beszélgetés", amiben nem akart belefolyni, így továbbra is némán hallgatta a kérdés-válasz pingpongot.

- Nincs miért - zárta le a témát, tudva, hogy ő volt hülye amiért egyáltalán elkezdte, de egyszerűen fejbevágta a tény, ahogy amíg ő egész végig rohant és aggódott, addig Tenshi az ellenség szájában matatott. Nem érintette kifejezetten kellemesen.
Megejtett egy széles vigyort a nevet és az erőlködő arckifejezést hallva-látva, máris megérte az egész.
- Szexi - kommentálta röviden, majd újra komolyra fordította a szót. Homokiról volt szó... - Hámory ölte meg Homokit? Milyen módszerrel ölte meg a tettes Homokit? Azért kellett Homokinak meghalnia, mert leleplezték? Hogyan jöttek rá, hogy besúgó vagyok? -
Utálta, hogy mindent el kell ismételnie, hogy pontos választ kapjon, de ez már csak ilyen móka volt.
Miután megkapta a kért válaszokat, nem nagyon volt több kérdése, ráadásul az is feltűnő lenne, ha túl sokat tudna. Már épp felfelé lépdelt a szervezeti rangsorban, nem akarta elbaszni.
- Mit szeretnél jobban - ha ők ölnének meg a hibádért, vagy ha én tenném meg ugyanezt? - kérdezte végül, jelezvény, hogy lezárásra készült. Személy szerint magát preferálta volna, ugyanis nem volt módszere a kínzás vagy a lassú, fájdalmas halál okozása, de ezt persze Ádám nem tudhatta.

Kérdések záporoznak rá, amiket kénytelen megválaszolni, és bár elégszer látott hasonló vallatást, sőt, végzett maga is, nem tudja olyan ügyesen kikerülni a válaszokat, mint szeretné. De azért igyekszik.
- Nem.
Válaszolja egyszerűen, igyekezve elfojtani a nevetését, meg hogy ne csengjen gúny a hangjából. Nem tudja, mitől lát Seren potenciális ellenfelet Hámoryban, aki egy tuk, készségesen szolgálja a sötéteket, de komoly feladatot nem lehet rábízni, elég csak arra gondolni hogy miután begyűjtötte azt a bájitalfőcős ribit, palacsintát főzött neki reggel. Nevetséges.
- Adavával.
Hogy mi volt előtte, arról nem köteles beszélni, de a nő már a kínzásba is belehalt volna, a bűbáj voltaképp kegyelem volt.
- Igen.
- Figyeltek. A sötét oldalnak is van szeme, sajnos...
Ezt már összeszűkülő szemekkel mondja. Seren folyamatos figyelése nem az ő feladata volt, így legalábbis nem tudott minden részletet, hogy a szakvezetés mikor kezdett igazán gyanakodni. Csak azt tudja, hogy őt a végső bizonyítékért küldték, amit meg is talált a Homokival kapcsoaltos papírok között.
Az utolsó kérdésnél megindul valami benne, nyílik a szája, hogy válaszoljon, de nem tud. Egy hosszú ideig benne szakad a szó. Hiszen a halálról kérdezik. Egy főzet, még a veritaserum sem képes olyan komoly dolgokat leegyszerűsíteni, mint a halál. Ha Ádám választhatna... Ha bizton tudná, hogy megölik, nos akkor a Seren általi volna a kellemesebb, ugyanakkor kínosabb - mégiscsak gáz, hogy egy ócska besúgó elintézte. De ha megmenekülne innen - nos, nem olyan biztos, hogy megölnék, pár végtagjától talán megválna, de mivel jó munkaerő, nem biztos, hogy meg akarnának tőle szabadulni...
- Te.
Mondja végül hosszú csend után, mialatt a szer végigkutatta az agya és a lelke legmélyebb rétegeit is.
- Csak nem fogsz itt megölni, a nőd szeme láttára? Ne légy nevetséges Weaver. Hívd be még a hároméves gyereket is, hadd élvezze a műsort.
Mondja csöpögő gúnnyal. Időnyerés, és persze az utolsó szalmaszál, kapaszkodás ezekbe az élvezetekbe, a sértésekbe, amik tulajdonképpen semmi örömet nem okoznak, de jó őket imondani...

Persze, nem jól kérdezett, na de mindegy. Lehet, tudat alatt nem is akarta, hogy elmondják neki, hogyan ölte meg a társát, akivel már majd' egy éve dolgoztak együtt, minden szarból kihúzva a másikat. Valószínűleg megkínozták előtte...valószínűleg kifaggatták. Hogy lényegi információt megtudtak-e, abban nem lehetett biztos, de a nemre tippelt volna. Minden besúgók közül Homoki tudta a legjobban, hogy ha a talaj már olyan forróvá válik, hogy nem tud megállni rajta, itt az idő az emlékezettörléshez.
De talán nem volt rá alkalma. Talán így jutottak el hozzá is. Talán már nem is érdekli.
Elméletben csak figyelésről volt szó - igen, ez nagyban megkönnyítette a dolgát. Az viszont nem, hogy Tenshi ott téblábolt; már nem most, hanem egyáltalán. Természetesen nem akarta kirakni a nőt a házból, de sokkalta bonyolultabbá tette a dolgait, nem mintha eddig nem lettek volna épp eléggé komplikáltak.
Ő. Csodálatos, akkor még üzenhet is! Lássuk meg mindenben a pozitívumot.
- Beszélsz te is hülyeségeket - morogta, miközben a székről eloldozta, de a többi, szinte egész testét fedő kötelréteget rajta hagyta, azért meg nem őrült. Megfogta a vállát, majd szó nélkül hoppanált - a bűbáj már úgyis megtört -, s Párizs egyik mellékutcájába érkeztek. Itt egy stuporral elintézte az édes álmokat, majd néhány főzetet legurított a torkán, hogy meggyógyítsa a sebeit. A következő lépés az eloldozás volt, utána pedig az Exmemoriam jött. Persze nem törölte az összes emlékét, az hülyeség lett volna, mindössze az utolsó néhány órát, onnantól számolva, hogy ő elment reggel. Nem kellett túl nagy gyakorlás ahhoz, hogy ezt ilyen precizitással megoldja, de már volt jártassága a témában.
Tépett egy darab pergament, majd nyomtatott betűkkel a következő üzenetet véste rá:
Kezünkben van az életed.
Majd valamikor biztos Horváth is fel fog ébredni, magától, mindenesetre ő addig boldogan dehoppanált és újra megérkezett a nappaliba.

Némán hallgatta a "baráti csevejt", és egyre sápadtabb lett, ahogy az egyre durvább témák felé terelődött a szó. Nem vonult be a hálószobába, mert úgy ítélte, már minden mindegy. Mármint, Horváth már úgy is látta, akkor meg nincs már értelme a bujdosásnak. Szentül megfogadta, hogy nem folyik bele a dolgokba - ez az elhatározása csak akkor ingott meg kicsit, mikor a vallatott azt javasolta, hogy hozzák ki Nonot is. De mivel a javaslatot nem követte tett, így nem volt miért aggódnia. Seren hamarosan elvitte magával a fickót, és Tenshi békésen helyet foglalt az asztalnál. Mivel próbált nem arra gondolni, hogy az ex-rellonos most nyírja ki Horváthot, így muszáj volt más elfoglaltságot keresnie. Szóval elkezdte az asztalon lévő cikkeket olvasni, amikben homoki Szilvia karrierjét részletezték nagy pontosan. A harmadik cikknél tarthatott, mikor Ren visszatért, és ahogy ráemelte a barna szemeket, nem tudta megállni, hogy ne tegye fel az első kérdést, ami nyomasztotta:
- Megölted? - a szokásosnál sápadtabb volt, de egyéb iránt próbált erősnek mutatkozni. A Munkácsis eset után is nehezen dolgozta fel, hogy néha a saját túlélése érdekében másoknak fájdalmat kell okozni, vagy rosszabb esetben a másik életével kellett fizetni. Nem szerette a vagy ők vagy mi helyzeteket.
- Ez rutin volt? - verbalizálta legnagyobb aggodalmát. Mert ha itt ilyenek minden nap megesnek, hát nem biztos, hogy neki és Nononak itt a helye.