Egy csepp remény

z ajtó hangosan csapódott be, a zárnyelv éles kattanással ugrott a helyére. A kulcsot bedobta valahová az ebédlőbe, valószínűleg a földön landolt, de nem nagyon érdekelte, majd ha újra elindul megint felveszi.
Csak néhány órát akart itthon tölteni, éppen annyit, hogy újra használható legyen és tovább kérdezősködhessen az ellenszer után, de már több mint harminc órája nem aludt semmit a robbantások és Yvonne miatt, az egyik informátor pedig sectumsemprával válaszolt a kérdéseire, így a ruhája ismételten csupa vér lett, kár volt átöltözni, ráadásul még fáj is.
Kicsit szédelegve támolygott be, már akkor is szó szerint kellett összekaparnia magát, amikor délben hagyta el ezt a házat, azóta pedig éjfélig sétált az óra mutatója.
A küszöbben megbotlott, csak a szerencsén múlott, hogy nem esett el - talán ez, talán az ajtócsapkodás, vagy csak a puszta jelenléte ébresztette fel Tenshit, aki összerezzenve emelte fel a fejét az ebédlőasztalról.
A vöröslő szemek üzenetét tökéletesen tudta értelmezni, de nem érezte, hogy mondania kellene valami vigasztalót. Nem volt rá képes. Későn tudta meg, nem az ő hibája volt, pedig szólt volna. Jelen pillanatban nem érzett semmit Tenshi iránt - bár alapból sem sok mindent a kötelességtudaton kívül -, nem is akarta félretenni az útból a nemkívánatos férfit. Évek óta nem is látták egymást.
- Szia - köszönt neki, majd leült az egyik székre, bár ez talán túlzó kifejezés, inkább rárogyott a kimerültségtől, de egyébként is csak egy hálószoba volt, nem nagyon tudott volna aludni menni. Legfeljebb a kanapéra.
- Történt valami, amíg távol voltam? - kérdezte, Yvonne-ra utalva. Remélte, hogy nem romlott a nő állapota...most tényleg nem tudott felpattanni és tovább keresni. Helyette inkább csak masszívan tartott tőle, hogy kifut az időből és akkor már késő lesz...

Örült, hogy túl van az egészen: Yvy láza nem ment föl, de nagyon figyelt a nő minden apró rezdülésére, hátha mégis fennáll a veszély. Aztán Nono-ra vigyázni - ezt úgy oldotta meg, hogy Yvonne-t befektette az ágyba, miután megszárította, közelebb húzott egy széket, amire ő ült, és persze Nono az ölébe. Igyekezett Yvy-t meséltetni, és ő szerencsére elég jól volt ahhoz, hogy teljesítse Tenshi kérését, így az ex-levitás el tudta kerülni a magyarázkodást. Az ő napjai amúgy is meglehetősen hétköznapiak és unalmasak voltak - egészen a mai napig...
Aztán megvacsoráztatta a népet, és némi altatóval kiütötte Yvy-t, és kivételes Nono is kapott egy kis adagot. Nem akart még a rémálmokkal is hadakozni. A két kiütöttet egy ágyba rendezte, úgy, hogy mindkettejüknek kényelmes legyen.
Aztán kiül a konyhába, csinál magának egy csésze teát, és azzal a szándékkal ül le mellé, hogy ő most pedig megvárja Serent. A dologból viszont az lesz, hogy az egész nap keményen visszafogott könnyei kezdenek el folyni az arcán, hogy végül zokogásba törjön ki - vajon milyen isteni intuíció kellett ahhoz, hogy előre hangszigetelő bűbájt küldjön a hálószobára?
A zajra ébredt - ezek szerint elnyomta az álom az asztalnál. Cefetül érezte magát, pár percig azt sem tudta, hol van, kábán pislogott a világba. Végre rájött, hogy Rennel szemez.
- Szia. - motyogja majd egy torokköszörüléssel igyekszik rendezni a hangszálait. Közben a férfi már arról faggatja, történt-e a távollétében valami említésre méltó. Tenshi végignéz a szobán, hogy támpontokat keressen, miről is beszélnek - ébredés után sosem vágott igazán gyorsan az esze, Buri is sokszor kihasználta ezt, hogy megviccelje. Aztán meglátta a hálószobát, és máris megvolt a tegnapi este és Yvy betegsége. Csak szó nélkül megrázta a fejét, hiszen onnantól minden rendben volt, csak beszélgettek, és most a másik kettő alszik szépen.
- Jól vagy? - kérdezi, amikor végignéz az előtte ülőn, aki már csak nyomokban emlékeztet arra, akit hajdan ismert. Most úgy nézett ki, mint akt túlzottan lekötött a "speciális érdeklődése" - legalábbis a korábban látott lenge nő és a rendszeres véres cuccok extrém ízlésre engedtek utalni. Meg lehet, Ren újra kezdte a régi hobbiját is...

Nem kicsit könnyebbült meg, igazából nem kifejezetten bízott benne, hogy Tenshi egy gyerek mellett megfelelően tudná kezelni Yvonne rohamait, de akkor szerencsére nem volt rá szükség és talán az állapota sem romlott.
- Majdnem két napja nem aludtam, fel kellett boncolnom a saját sógornőmet ahhoz, hogy megtudjam mi a baja Yvonne-nak, négy rohamon segítettem őt át, kezeltem két robbanást, fél napot töltöttem azzal, hogy felváltva kérdeztem vagy menekültem és majdnem megöltek. Nem, baszottul nem vagyok jól - vonta meg a vállát, de mostanában mindig ez ment. Ha nem a munkahelyén volt annyi dolga, akkor a másodállásával foglalkozott addig, hogy szinte csak összeesni járt haza. Meg díványpingpongozni.
Előhalászott a zsebéből egy cigit és rágyújtott, nem kifejezetten érdekelte, mennyire zavarja ez Tenshit. Egyelőre még az ő házában voltak.
Ledobta a dobozkát az asztalra, majd hátradőlt a székben és csöndben szívta el, nem szólva semmit, amíg vége nem lett. A csikket szintén az asztalra hajította, majd ismét Tenshire nézett.
- Nem hasonlít rád - jegyezte meg és talán egyértelmű volt, hogy kiről van szó. Se a szeme, se a haja, de még az alakja sem hasonlított a feltételezett anyára, bár persze ez nem a Seren dolga volt, felőle akár néger is lehetett volna a kölyök, annyira nem érdekelte. Lezárt egy fejezetet az életében és ha ez megtörtént, akkor legfeljebb feszítővassal lehetett volna újra kinyitni a bezárt ajtót.
- Vigyázz rá. Fidelius bűbájt tettem a házra, amikor délben elmentem, így nem fognak megtalálni, ha nem léptek ki innen - sóhajtotta, igen, az is nagy adagot vett el az erejéből. Bonyolult varázslat volt, de hatásos - amíg belőle ki nem szedik a címet, senki nem fogja megtalálni őket. Belőle pedig nem fogják, az biztos.
Igazából csak azért beszélt, hogy valamennyire ébren tartsa magát, nem akart az ebédlőasztalnál összezuhanni. Egyébként is le kellett volna kezelnie a sectumsempra okozta sebeket, még el találnak fertőződni, de ahhoz sem érzett magában elég ügyességet, hogy felálljon.

A férfi szemmel láthatóan nem volt jól - de miután kifejtette miért és mennyire, Tenshi csöndesen beharapta a szája szélét. Ilyen körülmények között még az is csoda, hogy Ren talpon van. De ő a világ életében jobban bírta a dolgokat, mint Tenshi, ő igazi túlélő típus volt - és a lány szerint túl gyakran vissza is élt a szerencséjével.
- Sajnálom. - motyogta, miközben szemmel tartotta az asztalt, nehogy meglógjon.
- Kérsz valami ennivalót? - kérdezte, úgy gondolta, jobbak a túlélési reményeik, ha megeteti a pasast, még mielőtt ő enné meg egy hirtelen haragos megmozdulásában. Sőt, piszok módon azt is tervezte, hogy valahogy elküldi aludni is. Ugyan nem tudta, hova meg hogyan, mivel az egy darab ágyban Yvy és Nono aludt, de mintha látott volna egy kanapét is korábban. A cigizést nem fogadta kitörő örömmel, de most hajlandó volt eltekinteni a fejmosástól - igazából nem akarta kihúzni a gyufát Rennél, aki hirtelen témaváltással máris Nonoról beszélt.
- Nem, az apjára ütött. - mondta bánatos mosollyal. Igaz, ezzel a válasszal még csak nem is érintette azt a kérdéskört, hogy neki semmi vérbeli kapcsolata nincs a kislánnyal - viszont ő nevelte már három éve, ez csak számít valamit. Közben felállt, hogy vacsorát készítsen Rennek, aki a korábbi előzmények alapján igen rég ehetett utoljára valami rendeset, ám a helyzet változás miatt feltűnt neki Seren véres keze.
- Basszus. Mit csináltál már megint? - kérdezte, mivel az előző részletes beszámolóból a sebesülés egy az egyben kimaradt. Előkapta a táskáját, és némi kotorászás után egy tégelyt vett elő. Először némi hydromágus hókusz pókusszal kimosta a sebet (meglehetősen jól elsajátított bizonyos technikákat, mivel naponta húsz gyerek sérüléseit kellett minél gyorsabban lekezelnie), aztán a kicsit szagos, sűrű zöld kenőcsöt is rákente, aztán néma bűbájjal bekötözte a sebet. Közben szigorúan figyelmeztette a férfit, hogy maradjon nyugton, ugyanis ő a látszat alapján nem akarta, hogy Tenshi kezelje le a sebet.
- Holnapra kutya bajod se lesz. Buri saját készítésű gyógykrémje mindig beválik. - mondta, és felmosolygott Serenre, aztán felállt a térdelő pozícióból, ahova a gyógyítási folyamat miatt térdelt le, és elindult, hogy valami ennivalót üssön össze a házigazdájának.

- Nem kell - vonta meg a vállát. Hidegen hagyta, Tenshit érdekli-e vagy sem az ő problémacsomaga, természetesen nem azért mondta el, hogy sajnálkozzanak, csak úgy kikívánkozott minden különösebb cél nélkül.
Kicsit meglepődött a hirtelen ajánlaton, nemigen gondolta, hogy Tenshi most leállna neki főzögetni vagy akár összedobni egy melegszendvicset az éjszaka közepén.
- Nem, kösz - utasította vissza, tényleg nem volt valami éhes ráadásul már a gondolat is bántotta, hogy miközben Yvonne odabent haldoklik, ő itt múlassa az idejét vacsorázgatással.
- Na de ennyire? - motyogta inkább saját magának, igazából észre sem véve, hogy tényleg kimondta a bántó hangsúlyú szavakat, de a bánatos mosoly nem kerülte el a figyelmét, ha már saját hülyesége felett elsiklott. Tenshi tényleg szerethette a pasast.
- Megpiszkáltam az alvó sárkányt -sóhajtotta, miközben rövid ellenkezés után feladta a küzdelmet és hagyta, hogy Tenshi elrendezze, összes reakciója pedig körülbelül abban merült ki, hogy hátrahajtott fejjel bámulta a plafont és próbálta leküzdeni az álmosságot. Jobb lett volna, ha nem az exével szórakozik itt, hanem újra elindul és keresi az ellenszert, amíg nem késő. A fáradtság viszont elővigyázatlanná tenné, ami megint nem jó. Talán jobb lett volna kis "élénkítő" főzetet használni, de az drognak minősül, még ha elsőre nem is alakít ki függőséget, már nem akar próbálkozni.
Nem mintha lett volna mit vesztenie...
- Nem kifejezetten van időm megvárni a holnapot...de kösz. Tényleg . - Elég nehéz volt elhinni, hogy tényleg hálás, már ha az ember arckifejezésre meg hangszínre apellál, de kivételesen komolyan is gondolta. Ha mást nem, a segítséget megtanulta értékelni, nem sokszor volt hozzá szerencséje mostanában.

- Tudod, éhesen, fáradtan negyed annyira sem vagy hatékony... - jegyezte meg. Nem akarta ráerőltetni magát, csak egyszerűen segíteni akart. Meg, ha már itt élősködött, úgy érezte ez a minimum, amivel tartozik neki. A férfi Nonora vonatkozó reakcióját meg sem hallotta - talán némi szándékosság is volt, mintha ezzel akarta volna megmenteni az agya a további fájdalomtól. Amúgy is sokkal jobb elfoglaltság volt sebet kötözni: az egyszerű mozdulatok, hogy tudja végre mit csinál, és még segít is vele - ez összességében elég megnyugtató hatással volt rá.
- Sárkányt? - kérdezte, de úgy tippelte, nem fog választ kapni. A férfi korábban is meglehetősen titokzatos kedvű volt, és Tenshinek most már annyi köze sem volt az életéhez, mint korábban, így nem számíthatott mese délutánra.
- Csak ne vedd le a kötést, legalább öt óráig, jó? - a krém csak így hat, és öt órát fáslizott kézzel is ki kell bírnia. Persze, ha azt az ominózus öt órát alvással töltené, négyzetesen javulnának a túlélési esélyei. Tenshi közben felállt, és megfordult, mintha a konyhában lévő berendezést venné szemügyre. Úgy gondolta igaza van, és csak a javát akarja a másiknak, de ha ő most elviharzik ebben az állapotban, az életben nem kerül vissza. Így egy fél pillanattal később máris megpördül és rá is küldte a sóbálvány átkot széken ülő férfire.
Ha eltalálta, akkor utána szépen elmagyarázta neki, hogy semmi galád dolgot nem tervez vele, csak meg akarja vacsoráztatni, és nem akarja, hogy evés nélkül lelépjen. Persze, bocsánatot is kért jó párszor.
Ha nem találta el, akkor valószínűleg igen kínos helyzetben van...

- Én mindig hatékony vagyok - gyerekeskedett, nem akarta, hogy Tenshi ezzel akarja kifizetni a "tartozását". Ez az egész ügy már régen túlment azon a szinten, ami ilyen "csereberésnek" minősült. Nem kért fizetséget, de ha már ott tartottunk, sem azt hogy szólt a nőnek, sem azt, hogy a saját házában rejtegette nem olyasmi, amit az ember egykönnyen "meghálálhat".
Igaz, ha konkrétak akarunk lenni, most már a négyőjük életével játszott minden alkalommal, amikor elhagyta a házat.
- Jepp. - zárta le a témát. Tényleg nem készült mesélni; Tenshinek semmi köze nem volt hozzá, ráadásul csak belekeverte volna abba az egész szarba, amiben ő már nyakig csücsült.
Megvonta a vállát, tekintetével követve a járkáló nőt, akinek valószínűleg az okozta a bukását, hogy kénytelen volt elővenni a pálcát, míg a férfinek elég volt, ha csak egy kis aeromágiát használ, amihez már rég elég volt annyi, hogy gondol rá.
Többnyire minden esetben ez volt az életben maradásának titka, volt hát benne gyakorlata rendesen.
- Hamarabb kell ehhez felkelni, kislány - horkantott fel. Na lám, a paranoia most is igencsak kifizetődőnek mutatta magát. Tény és való, hogy már a saját házában sem érezheti magát biztonságban... - Megmondanád ez mégis, mire lett volna jó? - sóhajtotta, de igazából nem is volt kíváncsi a válaszra. Kételkedett benne, hogy Tenshi bármi ellene szőtt összeesküvés oszlopos tagja lett volna, ráadásul akkor nem sóbálvány átokkal próbálkozott volna, hanem minimum valami véressel és fájdalmassal. Nem bízott a nőben, már régen nem, de az ésszerűség hangosabb volt a gyanakvásnál.
- Tiéd lehet a kanapé, megbarátkozok a szőnyeggel - osztotta fel a lehetőségeket, bár ennek a kis aeromágiának meg se kellett volna kottyannia, mégis hatalmasat szívott az egyébként is vészesen csökkenő energiáján, megöletni pedig nem akarta magát.
- Jó éjszakát - jegyezte meg, miközben ledobta a párnát a sarokba és amint horizontálisan helyezkedett, már el is nyomta az álom.

- Persze, hogy az vagy. - mosolyodott el, és még az utolsó pillanatban tartotta vissza a "kicsim" megszólítást a mondat végéről, ami odakívánkozott. Nem vette volna jól ki magát, főleg annak a tükrében, hogy vagy öt éve nem is beszéltek egymással. De Tenshi szerint Ren olyan volt, mint azok a kis csoportosok, akik már ebéd előtt nyűgösek voltak, és bár némi ennivaló meg egy kis pihenés kellett volna neki, ez volt az, amit a legkevésbé akartak. Mindig volt egy ilyen gyerek, aki aztán ebéd előtt rendszerint a földhöz csapta magát, annyira tiltakozott a dolgok rendes menete ellen. Általában egy év kellett nekik ahhoz, hogy kinőjék ezt a rossz szokást, és a szülők hathatós segítsége. De neki itt most nem volt egy éve, így kénytelen volt aljasabb eszközökhöz nyúlni.
- Hmm...lássuk csak: beléd diktáltam volna némi ételt, aztán egészen a kanapéig vonszoltalak volna, hogy kialudd magad. Tudom, ez aztán főbenjáró bűn... - közölte hangosabban és élesebben, mint akarta. Milyen áldott szerencse, hogy a hálószobán hangszigetelő bűbáj van, különben a két Csipkerózsika máris itt nézhetné a műsort. A pálca igen erősen remegett a kezében a felindultságtól, és nagyon erősen gondolkozott azon, hogy most valami ártással próbálkozik meg, csupa szeretetből.
Aztán eljutottak az alvásig - Tenshi nem is értette,, hogyan, de félpillanat múlva Ren már szuszogott is, mindössze egy párna kellett neki hozzá. Tenshi ezúttal újra a pálcája segítségét vette igénybe: Levicorpus-szal megemelte Rent, és bevarázsolt alá két dunyhát, hogy ne a kemény talajon feküdjön, és végül egy harmadik takarót terített rá. Ő maga nem tervezett aludni, így végül a kanapé egyik sarkába kuporodott, és a sötétbe bámulva próbálta feldolgozni a dolgokat... így aztán ülve nyomta el az álom.

Sem a mosoly, sem a hangszín nem tetszett neki, de ez már csak egy ilyen nap volt, sehogy sem tudtak a kedvére tenni.
- Ja. Asszem ennek van valami elfogadottabb módja is, magába foglalja példának okáért a beszédet. Andrást is így vonszoltad az ágyadba esténként? - érdeklődött bájos mosollyal, természetesen ő is csupa szeretetből.
Seren készült rá, hogy a megtorlás esetleg átok formájában éri majd, de nem kifejezetten érdekelte. Kételkedett benne, hogy a koszos popsik mosdatása közben Tenshi valami értékelhető harci szkillre tett volna szert, addig pedig bőven előnyben volt. Nos persze ez nem azt jelentette, hogy nem lehetne meglepni valami csúnyasággal. Mondjuk álmában.
Fényesen sütött a nap, amikor újra kinyitotta a szemét. Kivételesen nem voltak rémálmai - vagy legalábbis semmi olyan, amire reggel is emlékezett, ami nagy megkönnyebbülést jelentett számára -, viszont sikerült átaludnia minimum hat-hét órát, ami hatalmas veszteség volt idő szempontjából.
- Kurva élet... - káromkodott halkan, kihámozva magát az ágyneműből (amiről természetesen rögtön eszébe jutott a tegnap este és hogy jelen pillanatban az exét és annak kölykét látja vendégül, a kis incidensükről nem is szólva), de anélkül, hogy bármit is szólt volna a tegnapról először egy villámgyors fürdőszobai látogatást ejtett meg, majd mikor sem véres, sem szakadt nem volt, a konyha felé vette az útját.

- És nem rémlik, hogy azzal kezdtem? Csak te reflexből visszautasítottad! Én meg nem vagyok hajlandó úgy elengedni téged innen, hogy nem ettél és nem aludtál legalább pár órát... az emberi szervezet nem bír ki mindent! - feleli egyre mérgesebben és már épp belekezdene a következő nagy léptékű monologikus részbe a pihenés fontosságáról, mikor felfogja, mit mondott Seren. Mindössze egy fél pillanat szünetet tartott, és máris mondta is a választ:
- Nem, nála a mugli módszer szerint bilinccsel és kötéllel csináltam, úgy jobban szerette. - Felelte dühtől szikrázó szemmel.
- De persze neked sem a módszerrel van bajod, hanem velem. Ha a tegnapi ..khm.. hölgyemény lenne itt, biztos nem tiltakoznál ilyen lelkesen! - szavai csak úgy csöpögnek a gúnytól és a lenézéstől és csak a szemében tükröződött, mennyire rosszul esik neki ez a beszélgetés. De az eltelt hat évben felnőtt ő is, nem az a kis lány többé, akit még a széltől is óvni kell, és aki sírva fakad, ahányszor csak csúnyán néz rá valaki.
Reggel arra ébredt, hogy a házigazda nem túl diszkréten elkezdte a reggeli készülődést. A fürdőszoba felől érkező hangok alapján volt még egy kis ideje, mielőtt szembe kellett volna néznie vele. Közben megpróbálta kimozgatni a nyakát, ami az ülve alvás miatt mostanra teljesen beállt. Kitámolygott a konyhába, és feltett egy kávét. Épp a nagyüzemi szendvics gyártás közepén volt, mikor a frissre mosott Ren belépett a konyhába.

- És mégis, miért érdekel, hogy mit csinálok? Mi jogon szólsz bele abba, mikor és milyen állapotban megyek el ha úgy döntök, elmegyek? Nincs közünk egymáshoz. -
Nem foglalkozott a nő szavaiból áradó gúnnyal és lenézéssel, a tekintete sokkal ékesebben mesélt - a kimondtottakkal ellentétben fájdalomról és megbántottságról árulkodtak. Seren kis megjegyzése célba talált, de természetesen ez nem hozta meg azt az örömet, amit hivatott lett volna. Nem lett kevésbé feszült sem, úgyhogy még csak arra sem volt jó, hogy levezesse a stresszt. Értelmetlen volt, mégis, ha már elkezdte, nem hagyja annyiban az ügyet.
- Igen, veled van a bajom, eltaláltad. Mi a francot keresel itt?! Azt hitted, ha most beállítasz vörösre sírt szemekkel és a halott szeretőd kölykével, örömmel fogadunk? Nem tudod, mi folyik itt. Nem ismered a játékszabályokat. Jobb lenne, ha nem pattognál hanem kussban ülve megvárnád, amíg elvonulnak a felhők a fejed fölül és amikor ez megtörténik, lelécelsz - egyre halkabban beszélt, a végére már szinte suttogott, mint mindig, ha indulatba jött. A kiabálás nem az ő reszortja volt.

Mire a konyhába jutott, Tenshi is ott tevékenykedett. A tegnapi után nem kifejezetten volt biztos benne, hogy a nő sérlmeit nem valami mérgezés útján kívánja levezetni, így inkább az ipari mennyiségű szendvicset az alvóknak hagyta, kiszolgálta magát a hűtőből.
- Ne menjetek ki a házból. Egyikőtök sem. Ne nyissatok ajtót. Ne beszélgessetek a szomszédokkal és ha jön egy öltönyös, harmincas éveiben járó, kissé őszes hajú, szemüveges, magát Hámorynak nevező fickó, meneküljetek. Itt biztonságban lesztek akkor is - tépett le egy papírkát és firkatotta rá a címet, amit átnyújtott Tenshinek. Ha Hámory jön, az a legrosszabb, bár talán nem őt küldik erre a "beszélgetésre" is. Ha csapatot küldenek...nos, akkor kezdhet gondolkodni a temetésen. Bár elméletben nincs rá esély, hogy megtudják a címet a fideliusnak hála, de sose lehet tudni. Azt azért szívére venné, ha az ő házában mészárolnák le a kis csapatot.

Hát erre nem tudott mit mondani elsőre. Valóban semmi közük nem volt egymáshoz, és nem volt semmi értelme azon izgulnia, hogy Ren milyen állapotban távozik, és hogy hogyan csinálja ki magát. A férfi persze az ő némaságát kihasználva folyamatosan beszélt... és igaza volt. Nem kellett volna ide jönnie. Még csak utálni sem tudta érte, hiszen igaza volt. Semmi joga nem volt, hogy idejöjjön és elkezdje komplikálni az életét. Most, hogy ezt belátta, már csak egyetlen vágya volt, mégpedig, hogy mielőbb eltűnjön innen.
- Nem kell izgulnod, fél pillanat múlva itt sem vagyunk. - mondta és már indult is ki a konyhából, hogy összeszedje az alvó kislányt, és elhoppanáljon vele...hova is? A szüleihez nem mehet, mert ha ő bajban volt, akkor nem akarta őket is bajba keverni. Úgy látszik mégis Egyiptom lesz a nyerő, vagy nem is: Japán. Ott senkinek nem jutna eszébe őt keresni, mivel egyetlen gyerekkori nyaralástól eltekintve semmi nem kötötte oda. Tökéletes megoldás.
A dolgaik szépe összecsomagolva voltak a tértágító bűbájjal kezelt övtáskájában, ami a hálószobában volt, Nonoval egyetemben. Így aztán a fél pillanat még sok is volt nekik az elkészüléshez, hisz csak felkapta a táskát, majd óvatosan kiemelte a kislányt az ágyból. Nono fel sem ébredt, még az álompor hatása alatt állt. Ideje távozni.

- Egyél nyugodtan belőle. - nyújtotta a férfi felé a megrakott szendvicses tálat, mint amolyan hallgatólagos békejobbot. Az egyetlen, ami a múlt éjszakáról és talán az elmúlt évekről tanúskodott, az az volt, hogy kerülte Seren pillantását.
- Miért keresnének minket? - nézett értettlenül a férfire. Valahogy nem akartak összeérni benne a dolgok. Igazából azt sem értette, miért van veszélyben, és hogy miért akarnák őt begyűjteni ennyire. Már ha egyáltalán őt akarták begyűjteni, és nem mondjuk Yvy volt a céljuk. Kifejezetten örült volna pár apró hírmorzsának.

- Ellenállhatatlan vágyat érezhetsz arra, hogy megölesd magad? - kérdezte hűvösen, de valószínűleg nem ez volt a legjobb módszer, ha meg akarta állítani Tenshit, merthogy a nő már ott tartott, hogy a gyereket szedte össze a szobából, ami nem kifejezetten jó előjel volt számára. Igazából Tenshi számára sem, csak ő ezt nem tudta.
Amikor már ott járt, hogy kilépjen az ajtón, Seren megragadta a csuklóját, hogy megállítsa végre Tenshit.
- Ha most kiléptek azon az ajtón, fél napig sem fogjátok bírni, még akkor sem, ha Etiópiába mentek vagy Alaszkába. Meg fognak találni, de nem téged fognak bántani. Őt - bökött a gyerekre. Ha az ész szavai nem voltak elég hatásosak, tovább próbálkozott, mindenesetre a nő egykönnyen nem szabadulhatott a szorításából. Nem hagyhatta, hogy elmenjen és nem csak azért, mert akkor ő személyesen indítana útnak egy tragédiasorozatot - azt sem engedhette, hogy Tenshi a másik oldalé legyen. Egy hydromágus veszélyes ellenfél lehet és ha Tenshit a szolgálatukba állítják, hatalmas pusztulást tudna létrehozni. Kulcsfigura lenne, így hát egyszerűen nem engedhette, hogy átlépje a küszöböt. Ha minden kötél szakad, bevethet még egy módszert, de nem kifejezetten akarózott neki belemenni...

Mérgezés ide vagy oda, a békepipát illet elfogadni, ráadásul valahol még mindig fennállt a veszélye, hogy Tenshi csak úgy fogja magát és lelécel a tegnapiak fényében. Egy rövid időre ajánlott volt visszafognia magát ami a megjegyzéseket és a szókimondást illette, jobbnak látta hát, ha inkább a szükségeseken kívül nem mond semmit. Félő volt, hogy a stílusa nemigen elfogadtatható ebben a helyzetben.
Megköszönte a szendvicset, majd vagy kettőt a táskájába is rakott, elvégre ki tudja, hol fog járni még aznap. Ha olyan helyzetbe keveredik, napokig nem tud visszajönni.
- Meg akarnak zsarolni, hogy dolgozz nekik, legalábbis eleinte ez lett volna a prioritás. Most, hogy miután hozzám jöttél, valószínűleg azért, hogy megöljenek - világosította fel a nőt, miközben a táskába rakott néhány bájitalt - fájdalom- és vérzéscsillapító, láthatatlanná tévő, különböző mérgek és néhány szépség, ha faggatózásra kerülne a sor.

- Mi? - torpant meg. Ezt a férfi betudhatta a jól megválogatott szavainak is, de igazság szerint, az, hogy megmarkolta a lány karját pont ugyanennyire okolható volt Tenshi tettéért.
- Mi...ért bántanák Nonot? - nyögte ki nagy nehezen a kérdést. Aztán leesett neki. Semmit nem tud, az ég egy adta világon arról, mi folyik odakint, és Ren sem erőlködött túlzottan, hogy beavassa a részletekbe. A híreket hallotta, de amennyire tudta, Japán biztonságban volt, szóval nem volt miért maradnia.
- Már kinőttem abból a korból, amikor azzal vissza tudtál tartani valamitől, hogy azt állítod, elszomorítom a szüleimet vele. De ügyes próbálkozás volt. - utalt fapofával az összejövésük közvetlen előzményeire. Ő, női hormonjai és beállítottsága révén tökéletesen emlékezett azokra a percekre - nem utolsó sorban azért is, mert a következő percekben kapta meg az első csókját - de lehet, Ren erről is elfeledkezett, elvégre hat év hosszú idő.
Megpróbálta lerázni magáról a házigazda kezét - ez ám a vendégmarasztalás! -, majd mikor nem akart sikerülni, ingerülten rámordult, hogy "Eressz már!", nem szívesen ácsorgott az ajtó előtt a karjában az alvó Nonoval, aki azért messze elhagyta már a tollpihe súlykategóriát.

Ren bőszen elpakolt pár szendvicset, közben magyarázott, bár Tenshi nem lett okosabb tőle. Ő, a maga részéről úgy ítélte, rájuk fért volna egy őszinte beszélgetés - a cikis része viszont az volt a dolognak, hogy nem neki kellett volna beszélnie, hanem Rennek, akinek nem ez volt az erős oldala.
- Miért kellek én nekik? És miért változtatta meg a helyzetem, hogy hozzád jöttem? - kérdezte óvatosan. Tudta, hogy már csak percei vannak hátra, és Seren kilép a lakásból, és fene tudja, mikor téved vissza - még akár az is lehet, hogy egy újabb könnyűvérű nőcskével állít be - Tenshi pedig nem szeretett volna itt tartózkodni és tartani a gyertyát egy esetleges diványpingpong esetén.

- Cöh. Nem kifejezetten látszik a fejlődés - húzta el a száját fanyarul. - A minisztériumi alkalmazott említette hogyan halt meg András, ugye? Épp bevásárolt, amikor az épület felrobbant. Öngyilkos merénylő. Gondolom ezzel most nem mondtam újat - kezdte.
Nem akaródzott neki ilyen szinten beavatni a nőt, de nem nagyon volt más választása. Nem mintha az információt sajnálta volna tőle; csak tudta, hogy ezek után sokkal rosszabb lesz az egész helyzet.
Felsóhajtott, majd elengedte a nő kezét. Nem hitte, hogy ezek után kifejezetten marasztalnia kell arra az időre, amíg elmondja neki az okokat.
- Nem volt véletlen. Nem kifejezetten azért halt meg, mert felrobbantották az épületet, hanem azért robbantották fel, hogy ő meghaljon. Azért, mert ezen az úton akartak eljutni hozzád és ha tehetik, a gyereket is megölik vagy megzsarolnak vele, attól függ, hogy tartja kedélyük.

- Informátor vagyok - igen, igen, ez a besúgó spicli szebb néven, hát mégiscsak adnia kell magára az embernek. - A "munkám" beszivárogni, megismerni majd továbbadni, magyarul hírekkel üzérkedek és megpróbálom úgy forgatni a szálakat, hogy nekünk az jó legyen. Aki tud rólam, a halálomat kívánja és ez nem kifejezetten vet rád jó fényt - vonta meg a vállát, ő igazán nem mondta Tenshinek, hogy hozzá jöjjön, mert tudta, hogy ez lenne a következménye, a nő teljesen magától döntött úgy, ahogy.
- Azért kellesz nekik, mert hydromágus vagy. Ez két opciót feltételez: vagy maguk mellé állítanak meggyőzéssel esetleg zsarolással, vagy megölnek, csak hogy ne dolgozz nekünk. Ezért nem szabad kimenned a házból. Noémi a gyenge pontod, rajta keresztül próbálnának megragadni, úgyhogy vigyáznod kell rá. -

Mikor Seren végre elkezdett beszélni, Tenshi abbahagyta az amúgy is értelmetlen kísérleteket, melyekkel szabadulni próbált. Andris nevének említése még most is olyan erős hatással volt rá, hogy muszáj volt hallania a választ, a magyarázatot. A sors fintora viszont az volt, hogy eddig is hibásnak érezte magát Andris halála miatt, hiszen ő küldte el aznap délelőtt vásárolni - hát most már volt egy jobb oka is.
- Nem. Nem. Nemnemnemnemnem.... - motyogta, és egyre vadabbul rázta a fejét, aminek következtében megtántorodott és az ajtónak dőlt. Aztán kicsúsztak alóla a lábai, és Nonot is csak az utolsó erejével sikerült annyira megfognia, hogy ki ne csússzon a kezei közül. Az agya felmondta a szolgálatot, Seren szavai már nem jutottak el hozzá, Nonot szorította egyre jobban magához, miközben folyamatosan az dübörgött a fejében: a te hibád, a te hibád, a te hibád...

A másnap reggeli ébredés nem volt kifejezetten kellemes, még mindig kábának érezte magát, mint aki nincs többé kapcsolatba a realitással. Így az ösztönös teendők felé orientálódott: reggeli készítés - ez szerencsére ment neki mechanikusan is. Próbálta feltenni a legfontosabb kérdéseket Rennek, de a válasz felfogása, már nehezebben ment.
- Ó. - konstatálta a tényeket, vagy legalábbis, amiket Seren azoknak nevezett. A fejében lévő pár kósza gondolat a pokolba kívánta az elemi mágiát, Jancsi bácsit, és a két hatalmat, akinek a harcába ő valahogy belekeveredett, és akik elvették tőle az egyik legfontosabb embert.
- Akkor a következő napokat, heteket, hónapokat itt töltjük nálad? - próbálta kicsit tisztázni a helyzetet. A hangsúlyával is érzékeltette, ez nem lenne a legjobb ötlet. Mit kezdenének ennyien egy ilyen kis lakásban? Mi van, ha Yvy betegsége fertőző?

Mondta volna ő tovább, isten a tudója, hogy nem akarta itt abbahagyni, de a nő mintha meg se hallotta volna a további magyarázatát, egyre csak tiltakozott, mintha attól, hogy kimondja a szavakat, meg nem történtté tehetné az egészet. Valahol szánta a nőt, amiért elvették tőle az életét, pontosan tudta, milyen érzés. Attól még, hogy nála ez sokkal hamarabb kezdődött - már egy év is eltelt -, nem felejtett. Tulajdonképpen soha nem is tudott.
Tenshi összecsuklott és nagyon kevésen múlt, hogy el nem ejtette a gyereket. Seren először őt vette ki a kezéből és vitte vissza a hálószobába, majd a hüppögő Tenshit kanalazta fel a földről és fektette le a kanapéra, relatíve kényelmes helyet varázsolva neki.
Az álmában is fájdalomtól kemény vonások nagyon is emlékeztették őt azokra az éjszakákra, amelyeken Reissner poklában voltak kénytelenek keresztül menni.
Elsimított a nő arcából egy kósza tincset, majd mintha tűzhöz nyúlt volna, visszahúzta a kezét. Már nem azok voltak, akik akkor, egyikőjük sem. Tenshi épp most vált özveggyé és gyermekét egyedül nevelni kénytelen anyává, míg ő...nos, ő pedig maga volt a kétlábon járó biztosíték a gyors halálhoz. Keserű lecke árán tanulta meg, hogy a mellette élés mindig fájdalmasan végződik.
Pár percre kiállt az erkélyre elszívni egy cigit, meg aztán biztos akart benne lenni, hogy Tenshi nem ébred fel két percen belül. Amikor befejezte, de a nő még aludt, ő is úgy döntött, elteszi magát holnapra és a szőnyeg sarkát elfoglalva így is cselekedett.

Kicsit azért többre számított egy "ó"-nál, nem, nem az "úristen, milyen hősies!" kategóriára, de legalább is megdöbbenésre, nem lakik minden második bokorban titkosügynök, no de sebaj, férfiúi hiúsága még elviselte ezt a csapást.
Megvonta a vállát és igyekezett nem felvenni a hangsúlyt.
- Ha van jobb ötleted, örömmel hallgatom. Egyébként nem hiszem, hogy hónapokról van szó, a végkifejlet már egyre közeledik és ha az a probléma, felemelő társaságommal sem kell foglalkoznod mert a nap huszonnégy órájából átlag hármat töltök itthon - húzta el a száját, majd felkapta a hátizsákot, de még egyelőre azon töprengett, mit fog itthonhagyni, ami szükséges lenne a túléléshez és nem lesz nála.

Úgy érezte magát, mint akit megtaposott egy csorda víziló - így kivételesen egyszer nem vette figyelembe, más mit gondol. De Ren ma jobb passzban volt, mint tegnap (biztos az evés-alvás téma miatt, de ezt nyilván nem fogja elismerni), és nem akarta megtorolni Tenshin a nő minden megnyilvánulását. Vagy lehet, egyszerűen csak túl könnyű préda lett volna ennyire szétesve.
- Elmehetünk máshova, nem akarunk zavarni. - motyogta kicsit nehezen találva meg az összefüggéseket. Ren azonban távozni akart - Tenshi pedig nem akarta, hogy megsértve menjen el. Így most ő fogta meg a férfi karját, hogy visszatartsa:
- Ne haragudj, nem úgy gondoltam. Igazán hálás vagyok, amiért nálad maradhatunk, de nem szeretnénk a terhedre lenni. - találta meg végre a hangját valamelyest. Igazán hálás volt, amiért Ren ennyi mindent tett meg értük, és nem akart haragban elválni, hiszen fene tudja, Seren mikor jön haza - haza jön-e egyáltalán.
- Tenshi. - hallatszott a vékony gyerekhang a hálószoba felől, így a nő elengedte házigazdája karját, ám még mielőtt eltünt volna a szobában, még azért azt hozzátette:
- Yvy is hamarosan felébred. Nem akarsz vele beszélni? - Elvégre ugyanazt az álomport használta, csak más arányban. Mindenesetre Yvy-nek is fel kell lassan ébrednie Csipkerózsika álmából.

Már-már ott tartott, hogy kilép az ajtón, amikor megérezte az apró ujjak érintését a csuklóján, ami arra ösztönözte, hogy visszaforduljon. Hallgatta a nő bocsánatkérését, de igazából nem érdekelte a magyarázkodás. Szelíd erőszakkal kihúzta a kezét Tenshi szorításából, majd tett egy lépést hátra.
- Akár a terhemre vagytok, akár nem, muszáj maradnotok még egy darabig. Ami odakint folyik... - nem tudta szavakba önteni, csak megrázta a fejét. Nem egyszer volt szemtanúja robbanásoknak; látta a sebesülteket, a halottakat, a felismerhetetlenségig összeégett testeket. Látta, hogy a betegség hogy végez az áldozataival, ahogy azt is, hogyan mennek tönkre az életek minden egyes akció után. Ez nem olyasmi volt, amelyet a szavak korlátai mögé lehetett volna zárni vagy elmagyarázni. Nem sajnálta az áldozatokat, nem is kifejezetten érzett velük együtt - egyszerűen csak végigfutott a hátán a hideg minden alkalommal, ha erre kellett gondolnia.
Igazából nem tudta, akar-e Yvonne-nal beszélni vagy sem. Bár igyekezett elfojtani, de nagyon aggódott a nővéréért - nem egy olyan halottat boncolt, akivel ez a betegség végzett. Tudta, mi megy végbe benne és azt is, mennyire borzalmasan fájdalmas, csak azt nem, hogy miért kétszer olyan lassan történik minden, mint kellene neki. Valamint tartott tőle, hogy ez lenne az utolsó beszélgetésük, attól pedig szimplán begőzölt. Nem veszthette el Yvonne-t - ő volt az egyetlen ember, aki még itt tartotta és akiért ezt az egészet csinálta. A bosszú egy dolog volt, az nem lett volna elég.
Kiszáradt torokkal rázta meg a fejét, majd egy intéssel elköszönt a nőtől és kilépett az ajtón.

Múlnak a percek, órák, napok, és nem változik semmi. Seren hol ritkábban, hol gyakrabban, de hazalátogat a kis munkájából, és egyelőre még életben van. Tenshi természetesen jó kislány, és nem hagyta el a házat, amely egyre idegőrlőbbé kezd válni - Nono sír, mert nem szereti ezt a helyet, és mert fél Yvytól, aki egyre gyakrabban beszél félre. Az idő nagyon lassan vánszorog, és a házban nem változik semmi. Vagyis mégis - ez a kedd reggel óriási vihart hozott. Csak úgy süvölt odakint a szél, az eső is néha rákezdi, a napocska pedig egyáltalán nem bújt ma elő. Seren ennek ellenére megint elment reggel, magára hagyva a lányokat. A szél kíméletlenül ostromolja a házat, míg az egyik ablak végül megadja magát - nyikorogva kinyílik, kicsapódik a szélben, ezzel együtt egy nagy kupac papír repül ki az utcára az ablak alatt álló asztalról. Ugyan Tenshinek tilos elhagynia a házat, de nem volna-e egyszerűbb leszaladni és összeszedni a mappákat, amik talán titkos információkat rejtettek, és veszélyt jelentene mindannyiuknak, ha illetéktelen kezekbe akadnának?

Egyre ingerültebb volt, és az ezen nem segített most már semmi. Tenshi úgy sejtette, ha már némi kedvességet vagy figyelmet senkitől nem kaphat, akkor legalább egy gyors numera is segítene neki kicsit feloldódni, de ez lehetetlen volt: a házból továbbra sem mozdulhattak ki, és Serent is alig látták - no, nem mintha ő szóba jöhető lett volna bármelyik téren, ahol Tenshinek segítségre lett volna szüksége. Efelől nem volt kétsége.
Ma már túl volt vagy három hisztin, amiből egyet Yvy produkált, aki azonnal fagyit akart, egyet Nono, mert ki akart menni, és egyet közösen, mert nem bírták egymást. És még fiatal volt az idő - ez a két tény együttesen azt sejtette, hogy Tenshi amúgy is cafatokban létező idegei hamarosan felmondják a szolgálatot, és tömeggyilkossá válik. Az ráadásul Ren gondjait is megoldaná, nem?
- Nono, kis szívem, maradj itt Yvy-vel, egy fél pillanat és jövök. - mondta, és jelentőségteljesen nézett az ágyban fekvő nőre. A tekintete azt sugallta, hogy ha valami gond történik, amíg nincs itt, elevenen megfojtja. Máris kifelé robogott a házból, a papírok után. A sárga esőkabátját csak úgy tépázza a szél, és az eső is vadul esik. Tenshi igyekszik gyorsan összeszedni a papírokat, melyeket a hydromágia segítségével tart a földön, nehogy elreppenjenek. Na, mindjárt kész, már csak kettő van hátra.

Mégsem kettő, mert ahogyan azt Tenshi észreveheti, egy papír fennakadt egy fán, egy pedig félig belóg a csatornába. Ha össze is ügyeskedi őket valahogy, az bizony időbe telik. Mikor végre hulla fáradtan és szörnyen idegesen újra belép a házba, Serennel találja szemben magát. A férfi szokásos helyére, a székre rogyva fekszik, a szemei szorosan lehunyva, valahol az oldalán lehet egy seb, mert onnan piros vér csordogál a padlóra, ami őt szemmel láthatóan egyáltalán nem érdekli. Valóban, a megszólalásik hasonlít Seren Keithre, ám mégsem ő az. Az "öltönyös ügynökök" az egyik legjobb metamorfmágusukat, Horváth Ádámot küldték, hogy derítse ki, mi folyik az exrellonos informátor háza táján. A férfi alaposan tanulmányozta Seren múltját, és az utóbbi időben is figyelte, és ezt a tudását használja fel a minél tökéletesebbb alakításhoz. Noha vén róka a szakmában, és komoly tapasztalatokkal rendelkezik, ez a bevetés számára is kihívás. A kismadár berepült a hálóba - Seren, vagyis Ádám óvatosan felemeli a fejét Tenshi belépésére, majd ismét lehanyatlik, tökéletesen adva a menekült besúgót.

Végre, megvan az utolsó is, nem kis munka volt! Már a ház ajtajában áll, vet egy búcsú pillantást a külvilágra, ami igazán vacakul fest. Zuhog, fúj a szél - de mégis, Tenshinek is hiányzik a szabadság, hát még a nála kevésbé toleráns Nononak! Leveszi magáról a dzsekit, gyorsan hydromágiával megszárítja a papírokat, hogy aztán úgy csempéssze vissza őket, mintha mi sem történt volna. Az elképzelést az zavarta csak meg, hogy belépve egy sebesült Seren fogadta. Szép káromkodásait megtartotta magának, és a papírokat a földre dobta, és szinte azonnal a férfi mellett térdelt.
- Mi a fene történt? - kérdezte, miközben megpróbálta leválasztani a ruha darabokat a sebről. Szinte már várta, hogy Ren mikor kezdi el az utasításait osztogatni, hogy hogyan kezelje a sebet. Sokadszor tért vissza sebesülten, de Tenshi egy kezén meg tudta volna számolni, hányszor ítélte úgy a hősies besúgó, hogy a nő szaktudása is elég. Az általános koreográfia szerint Seren nagy kegyesen hagyta, hogy Tenshi kezelje a sebeit, aztán belediktáljon egy kis ételt, majd némi alvás után tovadübörgött. A "köszönöm" jellemzően nem hagyta el az ajkát, és a viselkedése alapján Tenshi fel sem tételezte, hogy hálás, így egy idő után ő is úgy tekintett ezekre a feladatokra, mint lehetőségek, amikkel leróhatja a háláját, hogy itt tartózkodhatnak. Persze még mindig aggódott érte, de ezzel igyekezett nem komplikálni az életüket.

Nem válaszol, mert tudja, hogy Seren azt nem szokott, és idegesen rándul meg, mikor a nő hozzáér, tudtára adva, hogy nem kér a segítségéből. Amúgy a seb nem mély, nyilván nem fogja magát kínozni, csak a hatás kedvéért tette oda, és ha akarja, egy szempillantás alatt be tudja gyógyítani. Így viszont ott tátong, vérzik, és sajnos fáj is, de mindez szükséges a hiteles álcához.
- Menni fog egyedül is.
Morogja pár pillanat után, feláll, és enyhén szenvedő mozgással beveszi magát a fürdőszobába. Egyrész igyekezik hiteles lenni és úgy küldeni el Tenshit a fenébe, ahogy lehet, másrészt nem akarja, hogy a nő a testénél matasson. Ruhában elég jól fel tudta venni Keith alakját, de mivel fogalma sincs, hogy néz ki a férfi teste meztelenül, inkább nem kockáztat. Bizonyára tele van hegekkel, amiket nem tudna rendesen reprodukálni, és akár egy hiányzó anyajegy is árulkodó lehet. Ez nem azt jelenti, hogy nem tervezett vetkőzni a mai bevetés során - sőt, a tervnek ez a része is, de majd csak este, és csak miután kiszedett mindent a lányból, ami kellett. Előbb a munka, aztán a szórkozás.
- Hogy mertél kimenni az utcára?
Kérdezi, miután kilépett a fürdőszobából. Fenyegetően magasodik Tenshi fölé. Természetesen a papírokra kíváncsi... Meg is fogja nézni őket, de előbb a színészkedés...

Jól sejtette, nem kért a segítségéből. Bár rendszerint hagyta segíteni, csak fintorgott és az utasításokat mondta. De összességében, ma lehet rossz napja, szóval lehet, mindössze pár percre van szüksége egyedül a fürdőszobában. Egy kiadós zuhanyzás olykor tényleg segít kicsit oldani a feszültséget és az oroszlánszagot. Tenshi nem is veszteget több gondolatot a dologra, megvonja a vállát, majd az előbb elhajított papírokhoz sétál, felveszi őket, hogy a férfi asztalához vigye. Nem szereti olyan dolgokba ütni az orrát, ami nem az ő dolga, és ilyen helyzetben, egy besúgó házában ez nem is lenne tanácsos, ám a papírok fejlécét így is látta: számlák dögivel, meg cikkek kivágva különböző újságokból. Tenshi szeme végigfutott a cikkeken, melyek alapján Ren különös érdeklődéssel követte Homoki Szilvia színésznő karrierjét. Érdekes.
Épp lerakja a papírokat, mikor nyílik a fürdő ajtaja, és Tenshit megcsapja a férfi tusfürdő illata. Egy picikét becsukja a szemét, hogy élvezhesse az illatot, amiben már igen rég volt része - a fején pedig átfut, mennyire kár, hogy Serenről van szó. Épeszű ember pedig nem kerül össze az exével újra, pláne, ha össze is vannak zárva. Fölösleges komplikálni a dolgokat. Ezt az időt viszont a férfi arra használja fel, hogy közelebb lépjen, és mire a nő kinyitja a szemét, máris ott tornyosul fölötte.
- Hagytam volna elrepülni a papírjaidat? - felesel vissza. Nem tett rosszat, miért kéne rosszul éreznie magát?