(Még aznap, estefelé)
Buri már lelépett egy ideje, őt pedig egyre jobban kezdte frusztrálni az egyedüllét. Elsőként Tenshit látta volna szívesen, de tulajdonképen mindegy lett volna neki, ha egy ápoló jön be pár percre, az is elűzte volna egy kicsit a magányát. Nem mintha félt volna és hasonló fóbiái se alakultak ki, egyszerűen nem érezte jól magát egyedül.
Felkapta a kispárnáját és a pálcáját - ha Döme itt lett volna, bizony őt is a mellkasához szorítja! -, majd kilesett az ajtón. Senki nem volt a folyosón, így nyugodt szívvel léphetett ki és zárhatta be maga mögött az ajtót.
A továbbiak kicsit nyögvenyelősen mentek már, ugyanis kénytelen volt végig a falba kapaszkodni, különben félő volt, hogy lábai nem tartják meg. Ez az aprócska tény nem zavarta, összeszedve minden maradék erejét azét küzdött, hogy megtegye a két szoba közötti grandiózusnak tűnő távolságot.
Félútig jutott, amikor kénytelen volt megállni pihenni. Az adrenalin, ami a menekülésnél hajtotta, mostanra már teljesen kiürült a szervezetéből, ezért viselte meg ennyire ez az aprócska menetelés is, ami cseppet sem tett jót a vágásainak.
A falnak támaszkodva várta a megváltást, de miután csalódnia kellett és kellően kiheverte az utazás eddigi szakaszát, megpróbálta újra mozgásra ösztönözni magát.
Valami furcsa véletlen folytán sikerült átküzdenie magát a terepen és kinyithatta a szobaajtót. Szerencsére nem valami nyugdíjas klubba vitte a lába, úgyhogy köpkövező bácsikák helyett a megfelelő menekülttáborba nyerhetett bepillantást.
Ha Buri ott is volt, nem érdekelte, bezárta maga mögött az ajtót és az egyik szabad ágyat egy pálcaintéssel az alvó Tenshié mellé varázsolta.
Ez a művelet annyira kimerítette, hogy a továbbiakban sem vállalta a körülnézés bonyolult folyamatát, helyette lerogyott az ágyra, de inkább nem ölelte át a lányt, attól félve, hogy valami olyan helyen érinti meg, ahol fáj neki, esetleg idő előtt felébreszti. Így csak összegömbölyödött mellette és arcát a barackillatú fekete tincsek közé fúrta, majd egy pillanattal később el is nyomta az álom.