You're the voice

Merlinre, mennyivel kipihentebbnek érezte volna magát, ha nem egész éjjel a bájitaltan leckét körmölte volna! De persze Piton most sem tudott leállni. Pedig hogy remélték, hogy Voldemort pusztulásával a rettegett professzor is kibújik a bőréből, vagy legalábbis az ocsmány denevérszerű talárjából, és majd Dumbledore-ral fog lepkéket hajkurászni a réten. Hát, a diákok számítása nem jött be, ennél nagyobban nem is csalódhattak volna. Piton szemetebb volt, mint valaha, és természetesen a mardekárral is tovább kivételezett. Igaz, nekik is meg kellett írniuk a három tekercses esszét az őrölt és a porított holdgyökér közötti különbségekről, de az órai teljesítmények értékelésében jól látható volt, melyik diák melyik házba tartozott.
Harry Hermione és Ron párosát követve sétált le a nagyterembe, és próbált nem hasra esni a saját lábaiban. Mindig az áttanult éjszakák után jutott eszébe, hogy meg kellene tanulnia csukott szemmel is közlekednie a kastélyban, és akkor ilyenkor is alhatna még pár percet. De a cselekvés ideje sosem jött el. Mio természetesen nem volt olyan túlhajszolt, mint a fiúk, hiszen az ő leckéje nem a leadás előtti utolsó éjszaka készült, hanem már a feladás napján megvolt. Nem hiába nevezték a háta mögött a kora legértelmesebb boszorkányának - szembe sose mondta neki senki, mert még elbízta volna magát. A nagyterembe érve lezuttyantak a griffendél asztalához, és míg a loboncos lány a bűbájtan tankönyvet olvasta, és Ron egyszerre próbált minden ehető dolgok az arcába gyömöszölni, Harry a fejét az asztalra hajtva szendergett. A hétévnyi együtt lakás Ronnal egyértelműen hozta azt az eredményt, hogy nem zavarta, ahogy a fiú evett. Erre valljuk be a gusztustalan lett volna a legmegfelelőbb jelző. Most azonban az ütemes csámcsogás csak segített a Potter gyereknek még nyugodtabban aludni. Mielőtt indulniuk kellett volna, Ron oldalba bökte, amire a zöld szemű felemelte a fejét és megpróbált fókuszálni. Sajnos a pillantása egyenesen a mardekár ház legönteltebb szőkéjére esett. Mégis hogy lehet valaki ilyen korán reggel ennyire nagyképű? Míg Harry ezen merengett, Mio eltávolította az arcáról a zabpelyheket, amiket most szedett össze az asztalról. Hogy megússza a lány zaklatását a normális étkezés fontosságáról, Harry felhajtott egy bögre kakaót, majd fintorgott egyet. Nem kifejezetten esett jól neki, de csak megrázta a fáradság miatt enyhén zúgó fejét, és pár pirítóst a zsebébe tömve elindult az első órára. Legendás lények gondozása, pont ez kell az embernek ilyenkor. Csak nagyon kellett figyelnie, nehogy Hagrid valamelyik "ártatlan állatkája" leharapja a fél karját.
Sikerült Túlélniük az LLG-t és a bűbájtant is minden nagyobb baleset nélkül. Megvolt az összes végtagja, épp csak a feje billegett jobban a fején, mint általában szokott. Magukba erőltettek valami kis ebédet, aztán görcsölő gyomorral elindultak Piton órájára. Belépve lepakoltak a szokásos helyükre, és Harry igyekezett az asztal szuggerálásával lekötni magát, hogy ne is hallja, miről beszélnek mellette a mardekárosok. Szerencsére lehuppant mellé Neville is, aki még nála is rosszabbul nézett ki, ami valljuk be, nem volt kis teljesítmény. Csöndben beszélgettek, aztán kivágódott az ajtó, és Harry szíve bukfencet vetett, ahogy végignézte a professzor sajátságos bevonulóját. Hetedik éve látta ugyanezt a műsort hetente, de még mindig izgult bájitaltan előtt. Nem félt a volt kémtől, és ha pálcát szegeztek a fejéhez, még az érdemeit is hajlandó volt elismerni, de megkedvelni sosem tudta. Mélyet lélegzett, és minden figyelmével a tanárra koncentrált. Elkezdődött az óra.

Draco elégedett arccal lépett be a bájitaltan terembe. Egész nap erre az órára várt, az egyetlen értelmes negyvenöt percet fogja eltölteni; LLG-vel kezdett, ráadásul a griffendélesekkel, kell ennél többet mondani? Hallgathatta Granger okoskodását, gyönyörködhetett Potter sebhelyében és desszertként bámulhatta Weasley megérintően bamba pofáját. Binns mágiatörténetét jó szokása szerint kedélyesen végigszunyókálta, majd amikor Crack kissé félénken megbökdöste, oroszlánt is megszégyenítő ásítások közepette levonult a pincébe, hogy ténylegesen elkezdődjön a napja így délután kettő felé.
Széles mosollyal nyugtázta a tényt, hogy a griffendélesek arca egy emberként válik zöldebbé és zöldebbé az idő előrehaladtával, a gyengébb idegzetűek - példának okáért Longbottom - pedig ájulásközeli állapotba került. Draco kényelmesen hátradőlt a székbe, kedvenc - és egyetlen - keresztapja pedig szokásos köpenysuhogtatós járásával megérkezett a színre, hatásos gúnymosolyát megvillantva diákjai felé.
- A beadandókat óra végén kérem az asztalomra, most pedig lássunk neki a mai óra anyagának. A receptet a táblán látjátok, kezdhetitek a munkát...igen, még A Kiválasztott is, ő sem mentesül a feladatok alól, bármennyire is reménykedik benne, hogy a hírneve megmenti őt - közölte nyájas mosollyal a tanerő, amit a mardekárosok felharsanó nevetése kísért.
Draco elégedetten legeltette a szemét a táblán, de a receptet végigolvasva kissé tanácstalanul vakarta meg a halántékát; elég nehéznek tűnt a bájital, de vigasztalta a tény, hogy ha neki egy kicsit bonyolult, akkor Potternek valószínűleg megoldhatatlannak fog látszani.
Begyújtott az üst alatt és komótosan beledobálta a hozzávalókat a forrásban lévő vízbe, de az előírt tengerkék szín helyett az ő főzete inkább egy rothadt narancs tulajdonságait kezdte felölteni színben és szagban egyaránt, ezért lopva vetett néhány pillantást a többiek löttyére is, de igazából egyik se volt jobb - Grangerét kivéve, természetesen, de őt nem volt hajlandó emberszámba venni -, úgyhogy megoldásként beleöntötte a maradék porított denevérszárnyat is, hátha elnézte a mennyiséget, de ez sem segített rajta. Összeráncolt homlokkal nézte a bájitalát és egyre vörösödő fejjel vette tudomásul, hogy még Potter is jobban teljesített, mint ő. Ez pedig nem maradhatott így, de nem ám...
Ördögi mosollyal az ajkain előhúzott egy Filibuster csillagszórót a táskájából, amit bár nem erre az alkalomra tartogatott, most tökéletesen jól jött, hogy magával hozta.
Potter lehajolt valamiért, talán a pennáját ejtette le, Dracót a legkevésbé sem érdekelte; egy lapos dobással elhajította a csillagszórót, egyenesen a legidegesítőbb túlélő üstje felé.
Sikerét a pincehelyiség falait megrázó robbanás bizonyította.

Piton óravezetése nagyban épített az önálló munkára, úgyhogy magyarázatot most sem kaptak semmiről. A recept pedig máris a táblán díszelgett a tanár jellegzetes írásával, így Harry jobbnak látta, ha nekiáll az elkészítésnek. Ebben az évben többnyire egyedül kellett dolgozniuk, és a főzetek is egyre nehezebbek lettek, így a Kis Hősnek minden igyekezetére szüksége volt, hogy ne szúrjon el semmit. Ez a mai bájital is nehéz volt, növényi és állati komponensű anyagokkal kellett egyszerre dolgozni, ami önmagában is elég nagy odafigyelést igényelt, mert instabillá tette a főzetet, de hogy még adott ütemenként is kellett kavarni, az már tényleg túl sok volt Harrynek. Az előírt tengerkéknek közelében sem volt a főzete, de legalább valami kékhez hasonló árnyalatban pompázott - mármint pompázott egészen addig, amíg fel nem robbant és be nem terítette az egész masszával a griffendéles fiút, aki csak értelmetlenül hápogni tudott. Gyanúval telt pillantást lövellt Malfoy fel, aki túlzottan elégedettnek tűnt, de rábizonyítani semmit nem tudott, mert az egész átkozott mardekáros banda pukkadozott a nevetéstől. Piton azonban úgy tűnik, látta, mi történt, különben biztosan nem kezdett volna el a kis kedvencével üvöltözni:
- Malfoy, mi volt ez?! Ennél jóval többet várok magától! Büntetőmunka, ma este, Fricsnél. Természetesen, magának is, Potter - ha már volt olyan ügyetlen, hogy hagyta felrobbantani a főzetét, amire természetesen most T-t fog kapni. A takarítást már most eltüntetheti, mert nem óhajtom ezt a káoszt nézni az óra további részében. Ez magára is vonatkozik. A szemem elé se kerüljön, ameddig úgy néz ki, mint egy iszapszörny! - Senki nem lepődött meg, hogy a férfi akkor is Harry-n köszörülte a nyelvét, amikor Malfoy volt a hibás, de ettől függetlenül a griffendélesek egy emberként hördültek fel ekkora igazságtalanság láttán. Harry-nek csak nagyon nehezen sikerült visszafognia magát, nehogy olyat tegyen, amit később megbán. Például, hirtelen szeretetrohamot kaphatna, és megölelgethetné azt a túlméretezett denevért, addig, amíg ilyen szutykos. Neki már úgyis mindegy, ennek a napnak lőttek. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy legalább a beadandója megvolt.

- Bocsánat, professzor úr - sóhajtott bűnbánó mosollyal, amit azért öltött fel, hogy eltakarja a kárörvendő vigyort, ami egyébként átvette volna megérdemelt helyét a vonásain, tehát összességében egy jólnevelt fintort produkált, majd a büntetőmunkát tudomásul véve kimért két fiolával a "kész" főzetből. Potter asztala mellett elhaladva nyilván muszáj volt az egyiket elejtenie, ami azt eredményezte, hogy a fiú pad szélére helyezett dolgozata szomorú sercegéssel kis fekete gombóccá ugrott össze a savszerű bájital hatására, Draco pedig még utoljára visszafordult, hogy vethessen egy kárörvendő pillantást a griffendéles szerencsétlenségre.

Az ominózus bájitaltan óra után az ifjú Malfoy kedvetlenül járkált a klubhelyiségben. Nem igazságos, hogy Piton őt is megbüntette, hiszen nem csinált semmi rosszat! Szabotálta egy griffendéles főzetét, igen, de a tanárnak inkább meg kellett volna köszönnie, hogy nem kényszerült rá, hogy az idegesítő, minden lében kanál Potter munkáját elemezze. És erre büntetőmunkát kapott, ráadásul Friccsel?
Friccs és Potter egy szobában? Vajon melyik a rosszabb?
Miközben ezen füstölgött, eljött a vacsoraidő, amit természetesen nem volt szabad mellőznie, hiszen ha nem táplálkozna megfelelően, szőke tincsei elvesztenék fényüket és letöredeznének a körmei, Potter pedig nyilván nem ér ennyit.
Arisztokratikus tartással felvonult a lépcsőn - kétszer majdnem elesett a saját talárjában, következtetés: Perselus suhogós járását még gyakorolnia kell -, legyűrte a mára előírt ételadagot, megtörölgette előkelő, szőlőzsírral gondosan ápolt ajkait és mártíri lemondással elindult Friccs szobája felé.
Korábban érkezett, mint Potter, így neki kellett végighallgatnia a gondnok szóáradatát, hogy mennyire nem fair ez a mai világ, elvégre a diákokat nemhogy kerékbe nem lehet törni, de még egy kicsit megkövezni sem, majd befutott a várva várt hőspalánta, természetesen mindig később, mint amikor szükség lett volna rá.
- Megyünk takarítani - dörzsölte össze a kezét Friccs olyan gyönyörűséggel, hogy azt hinné az ember, ő találta fel a spanyolviaszt. Draco elfintorodott, majd a macskát kezdte mustrálni, azon tűnődve, hogy vajon az esne jobban, ha belerúgna, vagy az, ha megátkozná.
Pár perc múlva megérkeztek egy ajtó elé - amit Draco személy szerint még soha nem látott -, Friccs pedig beinvitálta őket a kacatokkal dugig tömött helyiségbe.
- Ez itt a lomtár. Ezeket fogjátok egytől egyig megtisztogatni, természetesen pálca nélkül - vigyorgott a gondnok, Draco pedig természetesen nem állhatta meg szó nélkül.
- Ezt mind?! Maga megőrült? Hogy gondolhatja, hogy én ezt mind ki fogom porolni?! - adott hangot felháborodásának, de hiába, nem ellenkezhetett.
Ő, a nagy Draco Malfoy nekiláthatott a portörlésnek.

Malfoy kis akciója után mindössze csak a karjába csimpaszkodó Hermione tudta megakadályozni abban, hogy a görényre vesse magát és az öklével győzze meg arról, mennyire nem volt ildomos dolog, amit tett. Bár a pálcáját is szívesen használta volna, még akár varázslat nélkül is, hiszen a troll takony után már csak nem fog szegény pálcának derogálni az aranyvérű fika, ami Malfoy orrában van!

Bájitaltan után jó ideig közösen háborogtak még Ronnal, de a vörös hajú nem volt annyira lelkes, hiszen őt nem érintette közvetlenül az esemény. Pont ebből adódott az is, hogy este egyedül vágott neki a kihalt kastélynak, hogy odaérjen a lélekemelő különórájára. Miután megérkezett a gondnok el is vezette őket a lomtárnak nevezett káosz ajtajához, majd a feladatok kiadása és a pálcáik begyűjtése után el is tűnt a színről. Malfoy megpróbálta nyavalygással megúszni a feladatot, de ez nem jött össze neki. Harry hamar nekilátott a lomtengert megpucolni: ő ebben nőtt fel, tisztában volt a takarítás mikéntjével, erről Petunia Dursley kezeskedett. Malfoy persze húzta az időt, és a lábával valamit arrébb rugdosott.
- Mozdulj már meg! Ha egyedül csinálom, dupla olyan sokáig tart majd! Biztos itt akarod tölteni az egész éjszakát?! - förmedt rá a mardekárosra. Remélte, hogy a szőke veszi a lapot, és nem kényszerül az öklével a szájába rágni ezt a piszok egyszerű logikát. Magában kicsit kárörvendett is, ahogy elképzelte, mennyire szokatlan és megalázó lehet a másiknak a söprűt kviddicsen kívül másra is használni. De végül kegyeskedett megemelni a fenekét, és legalább a portörlésnek nekiállt, úgy tűnik, ahhoz biztosan volt elég intelligens, hogy rendesen csinálja - de azért valljuk be, nem kellett hozzá túl sok agysejtet mozgatni.
Hihetetlen vagy sem, de az első egy órát csöndben túlélték és még meg sem fojtották a másikat egy felmosóronggyal. Aztán Harry úgy döntött, pihenhetnek egy cseppet. Hogy ne nézzen ki úgy, mint aki ki akarja húzni magát a munka alól, félig Malfoy felé fordult, aki mögötte dolgozott, és tartózkodó hangon megjegyezte:
- Most már tarthatunk öt perc szünetet, nem? - Ezzel a lendülettel le is huppant a földre - eme mozdulatot látványosan felszálló porfelhő követte a szürke - eredetileg talán piros? - szőnyegből, amin helyett foglalt. Némi köhögéssel próbálta megoldani a problémát, majd nekivetette a hátát a mögötte lévő kupac dolognak és behunyta a szemét. Nem tehetett róla, de az átvirrasztott éjszaka meg a stresszes nap után aligha volt kirobbanó formában. Még arról az alapvető óvatossági intézkedésről is elfeledkezett, hogy mindig tartsa rajta a szemét a mardekároson. Pedig anno Mordon is megmondta: "Fél szem, fél fül a figyelésé".. . vagy nem is, ezt inkább Cipúr mondta a verebes rajzfilmben. Mordon a lankadatlan éberségről papolt. Mindez összekeveredett Harry agyában, és most már Mordon egy veréb képében magyarázott a fejében arról, mennyire kéne figyelni, mert még Cili vagy Krampusz meg találja enni...

- Ne parancsolgass nekem - morogta a bajsza alatt, de azért ő is nekilátott, hogy csináljon valamit, név szerint letörölgesse a port ezekről a becses tárgyakról, amelyeket ide felhalmoztak az évek során. Nem volt biztos benne, hogy az elmúlt két évszázadban bárki betette ide a lábát a patkánypopuláción kívül, de gondolatait inkább nem kötötte Potter orrára, csendben fényesítgette az éppen keze ügyébe eső tárgyakat, sőt, még a szekrény tetejét is letörölte.
Apja biztos büszke lenne rá, ha hallaná, milyen mártíri megadással viselte ezt a szörnyű terhet, amelyet rárótt az élet.
Közben griffendéles "társa" pihenőt rendelt el, Malfoy pedig természetesen abbahagyta a munkát, de ahhoz túl finnyás volt, hogy le is üljön a méteres porrétegbe. Nem tenne jót a talárjának, a tüdejének pedig még kevésbé.
A szimpla ácsorgást viszont nem bírta sokáig, pár másodperc múlva már elgémberedtek a tagjai, egyedül viszont nem akart belekezdeni a munkába, még a végén többet csinálna Potternél, az pedig tragikus volna.
- Te Potter, csináljuk már tovább, nem akarok itt megdögleni - jegyezte meg, de az aranyifjú nem válaszolt. - Potter, hozzád beszélek. Potter! - emelte fel a hangját végül, de továbbra sem kapott semmiféle reakciót, úgyhogy megvonta a vállát és elkezdett a holmik között kutakodni. Talált egy nyakláncot, az elején vagy egy kilót nyomó hatalmas hippiszimbólummal, azt szépen felakasztotta Potter nyakába, aki ebből mit sem vett észre, lévén olyan mélyen aludt, mint akit leütött egy troll.
Ha már itt voltak, pingált egy-egy szemet is a szemhéjára - miután gondosan levette a szemüvegét és a feje tetejére csúsztatta - meg egy kis hitlerbajszot, csak hogy meglegyenek a kellékek, utána pedig a kezébe adott valami törött sétapálcát is, végezetül pedig a szemüvegére csiptett egy masnit.
Miután ezzel készen lett, a susnyás mélyéről előszedett valami régi gramofont, Potter mellé állította és max hangerőn felrakta az első - és egyetlen - keze ügyébe eső lemezt, így a griffendéles srácnak lehetősége nyílt, hogy valószínűleg életében először ébredjen Mozart Eine kleine Nachtmusikjára.
- Ébresztő, Potter! - harsogta túl a zenét, majd egy vigyorral ismét elkezdett törölgetni.