A Bájitaltan szertár

.

Felagund professzor szertára minden diák számára maga volt a mennyország: legalábbis azok számára, akik megfelelő lelkesedéssel viszonyultak a bájitaltan nemes tárgyához. Ezzel pedig így volt Seren Keith is. Köztudomású volt, hogy a rellonos prefektust szorgalma és lelkesedése a professzor egyik kedvencévé tette. Így fordulhatott csak elő, hogy engedélyt kapott olykor a szertárba való bejutásra. A szentélybe történő vizitek többnyire a professzor felügyelő jelenlétében estek meg, ám a héten a bájitalok mestere ágynak dőlt, így Serennek egyedül kellett elmennie a szertárba. Mielőtt megkapta a kulcsokat és a szertárt védő bűbájok listáját, le kellett tennie a nagy esküt, hogy nem él vissza Felagund professzor jóindulatával és nem piszkál semmit, amit nem szabadna.
A rellonos talárt viselő fiú belépett a szertárba, miután túljutott a véleménye szerint borzasztóan elbonyolított procedúrán. Magában épp azon dohogott, hogy jó, hogy nem kell a vérével fizetnie az ajtónak a belépésért, mikor kicsit beljebb lépve megpillantotta a szép rendben sorakozó, módszeresen kategorizált bájitalokat és hozzávalókat, amitől az eddigi harapós kedve egy csapásra eltűnt. Pontosan tudta, milyen bájitalokat kellene összegyűjtenie, hogy megfőzhesse a professzornak a tisztító hatású főzetet, ám úgy volt vele, ráér még egy kicsit nézelődni, hiszen nem valószínű, hogy a tanára pont ebbe az öt percbe hal majd bele.
Lassan indult el a polcok között, magában ámulva azon, mennyi minden van itt. A szertárat nyilván tértágító bűbájjal kezelték, hiszen az elsőre kis beépített szekrénynek tűnő helyiség valós méretei még a könyvtár méreteit is meghaladták. Épp a bumburnyák oldatot vette jobban szemügyre, mikor a szeme sarkából látta, hogy valami feketeség mozdult meg a sarokban. A rellonos figyelme rögtön arrafelé fordult.

Különösebben nem lelkesedett a tényért, hogy a professzor csicskáját kell játszani. Sajnos az összes fiola lopásgátló bűbájjal volt ellátva - Felagund hülye volt, de nem annyira, hogy ne gondoljon a kleptomán diákokra. Bár lehet, hogy csak a tapasztalat...
Mindenesetre mennie kellett, elvégre meglehetősen előnyös volt a jövőjét és dolgozatait tekintve, ha segít a profnak...a hozzávalókra nemigen tudtak bűbájt rakni.
Kifejezéstelen arccal bólogatott Felagund szentbeszédét hallgatva, a komolyság látszatát keltve, bár már rég nem figyelt a tanár szavaira, csak szabályos időközönként beszúrt egy "ühüm" és "természetesen, uram" szócskát, ezzel el is intézve a dolgot. Naná, hogy csak azokat a dolgokat veszi le a polcról, ami ahhoz kell, hogy megfőzze a professzort gyógyító szert.
Ami azt illeti, hatalmas naivitás volt a tanár részéről, hogy megbízott egy rellonosban. Tulajdonképpen mindenféle szívfájdalom nélkül megmérgezhette volna Felagundot, az eridon volt házvezetőjét és még hibáztatni sem hibáztathatta volna senki - Felagund volt a hülye, hogy egy diákra bízta a gyógyszerét, aki természetesen tapasztalata nem lévén elrontotta azt, így a professzor szomorú végét okozva.
No persze ezt nem tehette meg, de ha egyszer a bájitaltan tanár mindig is idegesítette, nincs mit tenni...
Unott arccal belépett a szertárba. Járt már itt, szabályosan és tiltottan egyaránt, nem is egyszer, tehát tudta, mi hol van - a különbség most csak annyi, hogy büntetlenül hozzányúlhatott bármihez.
Tisztító főzet...ez körülbelül annyit mutatott, hogy a professzor igencsak rendesen elrontotta a gyomrát, de így ötven felett megesik ez már az emberrel, nincs rajta csodálkozni való.
Tekintetével végigpásztázta a helyiséget, majd pillantása megállapodott egy érdekes, hasas fiolába töltött bájitalon. Majd alkalomadtán egy ártatlan mosollyal az arcán megkérdezi a proftól, hogy mit tartalmaz a főzet.
No persze, neki nem erre kellett volna most koncentrálnia, így odalépett a hozzávalókat tartalmazó fióksorhoz. Már nyitotta volna ki a jobb oldalit, amikor mozgást észlelt...

A rellonos tekintete a mozgás forrását kereste, így hamarosan megindult arrafelé, amerre a fekete foltot látta, ám a hosszú sorok között való kommandózás nem volt kifejezetten könnyű, hiszen célszerű volt arra is figyelnie, nehogy leverjen valamit a polcról. Mindig csak a szeme sarkából látta a mozgást, de ez elég volt ahhoz, hogy egyre mélyebbre kövesse a feketeséget a polcok között. Már egészen mélyen bent járt, mikor elvesztette a szeme elől a követett élőlényt. Pár pillanatig tétován álldogált egy helyben, majd a tanácstalan töprengésből az összekoccanó üvegek zaja zökkentette ki. Mire felnézett, késő volt: már csak azt látta, hogy hogyan kezd el zuhanni a feje fölül az egyik öblös fiola. Megpróbálta elkapni, ezért hátralépett kicsit, de megcsúszott a földön lévő békaepében, így fenékre ült. Az átlátszó folyadékot tartalmazó folyadékos üvegcse pedig szépen zuhant tovább, egészen addig, míg nem tört szét a fiú fején. Szerencsére a folyadék színtelen-szagtalan volt, így Seren reménykedhetett abban, hogy nem okozott túl nagy kárt. Amit nem tudott, az az volt, hogy a fiola a Láthatatlanság főzetét tartalmazta, tehát a rellonos szükségszerűen láthatatlanná vált, ahogy a folyadék végigömlött rajta. Az enyhe melegség érzet nem volt feltűnő, és ő továbbra is látta minden részét, tükör pedig nem volt a közelben, hiszen ez egy bájitaltan szertár volt, nem egy szépségszalon - szóval Seren meg volt győződve arról, hogy minden rendben van vele.